A polgármester a válságstáb elnökeként irányítja a munkát.
A polgármester a válságstáb elnökeként irányítja a munkát.
130 regisztrált fertőzött mellett négy gócpontot állapítottak meg.
Eddig még nem akadt ilyen típusú projekt, amely átment volna a környezeti hatásvizsgálaton
Egy 63 éves nőtől 400 eurót loptak el.
A helyszínen életét vesztette.
Konkrétan egy második világháborús gyakorló aknára bukkantak.
Egyetlen megyeszékhely akadt csupán, ahol nem a korábbi polgármester kerül vissza a székbe
Genovéva így dobja fel a nyugdíjas éveit.
Az intézmény azzal indított, hogy semmilyen szabályt nem sértettek meg.
A pilóta katapultált.
Úgy vélik, máris teljesítették egy választási ígéretüket.
Maroš Žilinkát három éve nevezte ki főügyésznek Zuzana Čaputová köztársasági elnök.
A Fiorentina 1-1-es döntetlent játszott az AS Roma vendégeként.
A DAC a korai emberhátrány miatt nem akart kockáztatni.
A Girona 4-2-re győzött a címvédő Barcelona vendégeként.
A sárga-kékek a 21. perctől emberhátrányban játszottak.
Kísértetiesen ismerősen indult a mérkőzés.
A forgószél a legsúlyosabb károkat Tennessee államban okozta.
Az új kormánnyal újabb cigarettadrágulási hullám jön, valószínűleg kettő is.
A hegyi és a légi mentők is talpon voltak vasárnap.
A téli időszak a légúti betegségek gyors terjedését is magával hozza.
Az időjósok hétvégére havazást jeleznek előre, elsősorban Szlovákia nyugati felében.