Eperjesi kicsik és alistáli nagyok a legügyesebb életmentők!

2019. május 8. - 15:56 | Régió

Az elmúlt évek legmagasabb létszámú résztvevőjével zajlott kedden a vöröskereszt dunaszerdahelyi területi szervezetének szervezésében a fiatal életmentők versenye a Max bevásárlóközpontban.

Eperjesi kicsik és alistáli nagyok a legügyesebb életmentők!
Fotók: Paraméter - További felvételekért kattints!

A délelőtt folyamán a bevásárlóközpont látogatói lépten-nyomon mesterséges lélegeztetést és szívmasszázst gyakorló, illetve különféle színlelt sérüléseket ellátó gyerkőcökbe botolhattak. Nem másról volt szó, mint a fiatal életmentők versenyéről, melyet immár jó pár éve hagyományosan május-június tájékán rendez meg a Szlovák Vöröskereszt területi szervezete.

Nagy Dagmartól, a szervezet helyi igazgatójától megtudtuk, hogy idén a járásból 16 alap- és középiskola összesen 28 csapata vett részt a versenyen.

A megmérettetés két kategóriában zajlik, az elsőben az alapiskolák alsó tagozatosait tesztelik – ebben 7 csapat indult –, míg a másodikban a nagyobb diákokat a felső tagozatból, illetve a nyolcosztályos gimik alsósait – itt pedig 21 csapat versengett. Ezáltal összesen 140 diákot mozgattak meg.

A résztvevők közt volt idén mindkét somorjai gimi, illetve az ottani Korvin Mátyás Alapiskola, Nagymegyerről a magyar (Bartók Béla Ai) és a szlovák (J. A. Komenský Ai) alapiskola is, Dunaszerdahelyről összesen 3 alapiskola (Szabó Gyula, Jilemnický utcai, Smetana ligeti), az ekecsi egyesített iskola, továbbá az alistáli református és Korvin Mátyás, a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond, a felbári Batthyány-Strattmann, a nyékvárkonyi Móra Ferenc, valamint a légi és a pozsonyeperjesi alapiskolák.

A megmérettetésnek volt egy szóbeli része, mely során a diákoknak a Vöröskereszt és a Vörös Félhold szervezetekről, valamint a Szlovák Vöröskeresztről megszerzett ismereteiket kellett tanúsítaniuk egy teszten, majd jöhetett a szimulált bevetés különböző egészségügyi szituációkban. Számos különböző gusztusos esetet szimulálva kellett elsősegélyben részesíteniük egy társukat, ezek pedig a következők: erős vérzés a vádlin, alkoholmérgezés eszméletlen alannyal, nyílt lábszártörés és vállficam, belső vérzés, illetve másodfokú égési sérülés a karon. Végül pedig jöhetett a szívmasszázs és a szájon át történő mesterséges lélegeztetés bemutatása.

„Bármilyen tannyelvű alapiskola diákjairól volt szó, értelemszerűen saját anyanyelvükön abszolválhatták a diákok az egyes állomásokat” – tette hozzá Nagy Dagmar.

A diákverseny első kategóriájában végül a pozsonyeperjesi alapsuli két csapata végzett az első két helyen, a harmadikok pedig a nyékvárkonyi lurkók lettek.

A második kategóriában, az idősebb diákok közt az alistáli református iskola diákjai söpörték be a győzelmet, mögöttük a dunaszerdahelyi Szabó Gyula felsősei végeztek, harmadikok a somorjai korvinosok lettek.

(SzT)