Az 1970-es évek óta ezek az első jelentősebb változások ebben az irányban.
Az 1970-es évek óta ezek az első jelentősebb változások ebben az irányban.
A kormány néhány nappal ezelőtt jóváhagyta az építési és területrendezési törvényeket.
A törvénymódosításról következő lépésben a parlament fog tárgyalni.
Az intézet szerint a minimálbér egy rossz eszköz a jó cél eléréséhez.
Több ezer adományozónak köszönhetően gyűlt össze az ára.
A város első művésztelepe.
Csábító, akár egy Bentley.
Beszélgetés Kovács Attila iszlamológussal a Bagoly mondja új részében.
80 jelölt lépett vissza, 4 jelölt indítását a pártja vonta vissza, ketten pedig elhunytak.
Úgy tűnt, a játékvezető kettős mércét alkalmazott.
Előzetes bejelentés nélkül utazott az ukrán fővárosba.
Szép "kis" gyűjtemény lett a lefoglalt árucikkekből.
Finnország idén áprilisban lett a NATO 31. tagállama.
A támadó nem volt büntetett előéletű.
Vagyonnal összefüggő bűncselekményről van szó.
Az utolsó szeptemberi héten napos, meleg időben lehetett részünk.