Érdekes hajóroncsra bukkantak

Egy több mint 200 évvel ezelőtt elsüllyedt hajó roncsait találták meg búvár felfedezők az amerikai-kanadai határon fekvő Nagy-tavak egyikében. Ez a második legöregebb hajóroncs, amelyet a Nagy-tavakban találtak.

Érdekes hajóroncsra bukkantak
-illusztráció- (Fotó: Wikpédia)

A New York állambeli kutatócsoport idén nyáron fedezte fel a szlúp vitorlázatú hajó maradványait az Ontario-tóban. Egyetlen árboca hátul egy nagyvitorlát, elöl egyetlen orrvitorlát visel hosszanti elrendezésben.

A szakemberek egy távirányítású robot segítségével készítettek felvételeket a roncsról és a képek alapján megerősítették, hogy az 1803-ban elsüllyedt Washington nevű hajó hullámsírjára bukkantak.

A járművet 1798-ban építették az Erie-tavon, Pennsylvaniánál és személy, valamint áruszállításra használták New York állam nyugati része, Pennsylvania és a kanadai Ontario tartomány között. A hajót ökrökkel vontatták át 1802-ben az Ontario-tóba, miután a jármű kanadai kereskedők tulajdonába került.

A 16 méteres hajó legalább öt emberrel a fedélzetén és rakománnyal, köztük indiai árukkal megpakolva indult útnak az ontariói Kingstonból 1803. november 6-án, amikor pusztító viharba került és elsüllyedt. A fedélzeten lévők közül mindenki meghalt és a korabeli feljegyzések szerint másnap a rakomány egy része és a hajó néhány darabja is partra sodródott a New York állambeli Oswego közelében.

Felfedezőinek egyike, Jim Kennard szerint a Washington a második legöregebb hajóroncs, amelyet a Nagy-tavakban találtak és az egyetlen ismert szlúp vitorlázatú hajó, amely az Erie és az Ontario tavakon közlekedett.

Carrie Sowden, a toledói Nagy-tavak Nemzeti Múzeumának munkatársa szerint a 19. század elején az egyárbocos szlúpokat a két és háromárbocos szkúnerek váltották fel, amelyekkel könnyebb volt vitorlázni.

Mivel a Washingtonról nincsenek ismert rajzok, ezért a felfedezése segíthet a történészeknek abban, hogy többet megtudjanak erről a hajótípusról, amely az amerikai függetlenségi háború és az 1812-es brit-amerikai háború között közlekedett a Nagy-tavakon.

A Nagy-tavakban talált legöregebb hajóroncs az HMS Ontario, egy brit hadihajó, amely 1780-ban süllyedt el ugyancsak az Ontario-tóban.

(MTI)