Erdogan nem áll le, több tucat korábbi tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot!

2017. november 24. - 11:16 | Külföld

Újabb 79 korábbi tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken a török fővárosban, Ankarában és környékén azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavaly nyári puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Erdogan nem áll le, több tucat korábbi tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot!
Fotó: TASR/AP

Az érintettek mindegyikét az incidens után bevezetett, és azóta is tartó rendkívüli állapot keretében, törvényerejű rendelettel bocsátották el munkahelyéről.

A török vezetés a 2016. július 15-i hatalomátvételi kísérletért az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és mozgalmát teszi felelőssé. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.

Ankara szerint a hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami, valamint a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen egyebek mellett saját iskoláira támaszkodott. A török oktatásügyi minisztérium legutóbbi összesítése alapján a kormány az eltelt időszakban több mint ezer gülenista magániskolát bezárt. A mostani gyanúsítottak is ilyen intézményekben tanítottak - írta az Anadolu.

Legutóbb hétfőn 107 korábbi tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot Ankara tartományban hasonló indokkal.

Törökországban az elmúlt 16 hónap alatt mintegy 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek, illetve 38 ezret felfüggesztettek állásából, összesen 134 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 50 ezret - köztük tanárokat - pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a terrorszervezetnek nyilvánított gülenista hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Jelenleg nagyjából 48 500 gyanúsítottat tartanak előzetes letartóztatásban.

A mindennapos tisztogatások nem csak a katonai puccs résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is.

November 24. a törökök számára a tanárok napja (Ögretmenler Günü). Országszerte különféle ünnepi rendezvényeket tartanak a tanárok tiszteletére.

mti/para

Címkék: Erdogan