Éremesővel tértek haza az Sk Strongman Club tagjai az erőemelő bajnokságról

2019. április 18. - 08:49 | Sport

Az elmúlt hétvégén rendezték meg az erőemelő szlovák bajnokságot Losoncon, ahol az Sk Strongman Club tagjai ismét megméretették magukat. A felnőtt kategóriában három, az ifjúságiban pedig négy versenyző indult.

Éremesővel tértek haza az Sk Strongman Club tagjai az erőemelő bajnokságról

A versenyt Szabó Erik kezdte, aki kisebb sérülés miatt nem tudta élete első versenyét befejezni, viszont így tartalékolhatja az erejét az Európa-bajnokságra. Méry Csaba, aki a csapat egyik legjobban fejlődő tagja, a T2-es, -82,5 kilogrammos kategóriában a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Untermayer Adrián, aki már gyakorlottabb versenyző, ezüstérmet szerzett a T3-as, -90 kilogrammos kategóriában, míg holthúzásban elnyerte a szlovák bajnoki címet. Méhes Erikben ismét nem kellett csalódni, megvédte tavalyi bajnoki címét a T2-es, +140 kilogrammos kategóriában.

Szombaton a klub új női tagja, Földes Katalin, kétgyermekes anyuka csupán két hónap felkészülés után élete első versenyén az első helyet szerezte meg.

A Lég községet is képviselő Tichy Florian aratott a versenyen: mindhárom fogásban (guggolás, mellnyomás és holthúzás) új nemzeti rekordot állított fel, így három aranyéremmel tért haza a -67,5 kilogrammos férfi open kategóriában.

Utolsóként Nagy Mátyás versenyzett, aki tavalytól egy kategóriával feljebb, a -90 kilogrammos férfi open kategóriában indult, és egy nagyon kemény mezőnyben az ötödik helyen végzett.

A csapat így ismét éremesővel tért haza. A következő cél a májusi Európa-bajnokság, amelyet ezúttal a magyarországi Tiszakécskén rendeznek.


(-)