Erősen tombol az influenzajárvány a Dunaszerdahelyi járásban!

Több óvodát és iskolát is be kellett zárni a héten a Dunaszerdahelyi járásban.

Erősen tombol az influenzajárvány a Dunaszerdahelyi járásban!
Fotó: TASR - illusztráció

Nagyszombat megyében ezen a héten összesen 22 óvodát és iskolát kellett bezárni az egyre gyakoribb megbetegedések miatt. A nyilvántartás szerint 11 840 páciens fordult a héten orvoshoz légúti megbetegedésekkel, ebből 2538 esetben influenzát állapítottak meg. A legtöbb páciens öt év alatti.

„Az előző héttel összehasonlítva 6,1 százalékkal növekedett a légúti megbetegedésekkel küzdők száma, az influenzával fertőzöttek száma 12,5 százalékkal” – közölte a nagyszombati közegészségügyi hivatal fertőzésekkel foglalkozó osztályának munkatársa, Dagmar Kollárová.

A Dunaszerdahelyi járásban növekedett a legnagyobb mértékben a megbetegedések száma.

Az influenzajárvány miatt a héten a Dunaszerdahelyi járásban két óvodát és két alapiskolát, a Galántai járásban pedig öt óvodát és egy alapiskolát zártak be.

Dagmar Kollárová érdeklődésünkre elmondta,

a Dunaszerdahelyi járásban az illésházai és a tárnoki óvodát zárták be, valamint a nagymagyari és a csallóközcsütörtöki alapiskolát,

a Galántai járásban pedig két galántai, egy szeredi és a feketenyéki óvodát, valamint a felsőszeli és a vezekényi alapiskolát zárták be az influenzajárvány miatt.


(TASR/para)