Érsek Árpád marad a helyén

Nem sikerült elmozdítania az ellenzéknek a posztjáról Érsek Árpád közlekedésügyi minisztert. A jelenlévő 99 képviselőből 44-en szavaztak a leváltása mellett, 48-an a leváltása ellen, és 1 képviselő tartózkodott.

Érsek Árpád marad a helyén
Fotó: TASR

A rendkívüli ülés összehívását a SaS kezdeményezte, amit a Sme rodina és a független képviselők is támogattak. 

Érsek leváltásának indítványozását az ellenzéki képviselők azzal indokolták, hogy „miniszterként politikailag ő felelős azért, amilyen állapotban van Szlovákiában a közút- és vasúthálózat”. A legsúlyosabb problémaként a D1-es autópálya Lietavská Lúčka – Višňové - Dubná Skala szakaszának helyzetét említik. A miniszter szemére vetik továbbá azt is, hogy a hivatali ideje alatt gyakorlatilag egyik autópálya-szakasz sem készült el időre.

Érsek elutasítja az őt ért kritikákat. Elmondása szerint ő megoldotta a D1-es autópálya Lietavská Lúčka – Višňové - Dubná Skala szakaszával kapcsolatos problémákat.

A közlekedásügyi miniszter mellett kiállt a kormány is, nem értettek egyet a leváltásával.

TASR/para