Érsek Árpád megsürgette az R7-es gyorsforgalmi út építési munkálatait

2018. április 18. - 10:45 | Belföld

A miniszter felszólította a kivitelezőt, hogy tegye intenzívebbé a D4/R7 munkálatait.

Érsek Árpád megsürgette az R7-es gyorsforgalmi út építési munkálatait
Fotó: TASR - archív

Megkezdődtek ugyan a pozsonyi körgyűrű és az ezzel összefüggő R7-es gyorsforgalmi út építési munkálatai, azonban a munka üteme még mindig elmarad a miniszter által elvárttól. Így értékelte a közvetlenül az építkezésen tartott ellenőrzési nap eredményét Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter. A kivitelező ígéretet tett, hogy két héten belül felgyorsítja a munkálatokat.

„Láttuk, hogy az építkezés megkezdődött, elsősorban az R7-esen dolgoznak. Én azonban arra számítottam, hogy gyorsabban haladnak, főként azokon a szakaszokon, amelyekre az építkezési engedélyt még 2015-ben és 2016-ban kiadták“ – mondta Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter.

Az építkezést az utólagos engedélyek hiánya is hátráltatja, ezeket a kivitelezőnek a projektek általa javasolt módosításai miatt kell beszereznie. A közlekedésügyi minisztérium a környezetvédelmi tárcával karöltve a lehető legnagyobb mértékben segíti ezt a folyamatot. A közlekedési tárca vezetője ezért a munkálatok állásán kívül az iránt is érdeklődött, hogy áll a kivitelező ezeknek a kulcsfontosságú engedélyeknek a beszerzésével. A kivitelező ezeknek az engedélyeknek a segítségével úgy módosíthatja a projektet, hogy azt a lehető leghatékonyabban tudja felépíteni, és az ügyintézés teljes folyamata az ő hatáskörében van. Az állam még tavaly nyáron megadta az utolsó engedélyt is a kivitelezőnek, az elsőt pedig még 2015-ben állította ki.

„Az építkezést a fellebbezések is hátráltatják, ezzel azonban a kivitelezőnek számolnia kellett“ – mondta Érsek miniszter.

Az R7-es gyorsforgalmi út leendő nyomvonalán az altalaj előkészítésén dolgoznak, és a leendő pályatest feltöltését végzik, néhány híd építési munkálatai is zajlanak. A kivitelező tájékoztatta a minisztert, hogy befejezésükhöz közelednek az új Duna-hidak tervezési munkálatai, és folyamatban vannak az előkészítés munkálatai is.


(para)