Érsek: Az új építési törvény 2020-ra várható

2018. október 25. - 11:59 | Belföld

Az új építési törvény 2020. január 1-től léphet érvénybe Szlovákiában. Ezt a szlovákiai építőipar vezetőinek csütörtöki találkozóján jelentette ki Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter. A jelenleg érvényes jogszabályt 40 évvel ezelőtt fogadták el.

Érsek: Az új építési törvény 2020-ra várható
Fotó: Cséfalvay Á. András

A miniszter szerint a törvényjavaslatot november közepén bocsáthatják tárcaközi egyeztetésre, előtte azonban még egyeztetni kell a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásával (ZMOS) is. Ezt követően vitatja meg a javaslatot a kormány, majd pedig a parlament elé kerül.

„Ha nem lesz ezer módosító javaslat, akkor feltételezésem szerint a törvény 2020. január 1-jével érvénybe léphet” – közölte Érsek, hozzátéve: megpróbálja tartani a kitűzött határidőt.

Érsek elődje, Ján Počiatek (Smer-SD) is megpróbált elfogadtatni korábban egy hasonló javaslatot, végül azonban visszavonta azt. A lépést azzal indokolta, hogy a törvényt, amely hosszú évtizedekre készül, nem szabad átpolitizálni, és az egész politikai paletta támogatását élveznie kell.

Érsek elmondása szerint minden érintett féllel tárgyal az építési törvény javaslatáról, az említett ZMOS mellett például építészekkel is. Hozzáfűzte: a javaslat szövegét a tárca egyszer már elküldte az összes képviselőnek, de senki sem reagált rá. Most még egyszer elküldi, és várja a megjegyzéseket.

A Közlekedési és Építésügyi Minisztérium korábban kilátásba helyezte, hogy a jelenlegi építési törvényt két új törvény válhatja fel. Az egyik a területrendezésre, a másik pedig az építkezésekre vonatkozna. A törvények egyik célja olyan rendszer kiépítése, amely segítene visszaszorítani az illegális építkezéseket. Az építkezésekre vonatkozó előírások továbbá nagyobb hangsúlyt fektetnének a minőségre és a biztonságra.


(TASR)