Érsekújvár önkormányzata is részt vesz az Éjszaka az utcán akcióban
Érsekújvár önkormányzata is bekapcsolódik az Éjszaka az utcán (Noc vonku) akció megszervezésébe. A kezdeményezés célja, hogy megmutassa, hogyan élnek a hajléktalanok, egyúttal felhívja a figyelmet ezeknek az embereknek a problémáira.

A városi hivatal tájékoztatása szerint a programot november 23-án szervezik meg a Kompas közösségi központ kertjében, a Pribinova utca 3. szám alatt. „A résztvevők a szabad ég alatt töltenek egy éjszakát. Ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet a mélyszegénységben élő emberek helyzetére. Szlovákiában több mint 70 ezer hajléktalan él, és körülbelül 890 ezren élnek szegénységben, vagy a társadalmi kirekesztettség szélén" - mutattak rá a szervezők.
Akik szeretnének részt venni a programban, azoknak azt tanácsolják a szervezők, hogy vigyenek magukkal meleg holmit. „Aki szeretne segíteni valamivel, az takarót vagy hálózsákot ajándékozhat. Az akciót a Vándorkönyvtár (Túlavá čitáreň) tagjai is támogatják. Egy olyan könyvből olvasnak fel részleteket, amelynek a szerzője maga is jól tudja, milyen az utcán élni. Azokat is szeretettel várjuk, akik nem alszanak itt, hanem azért jönnek el, hogy meghallgassák a felolvasott szöveget. Mutassuk meg közösen, hogy a legkiszolgáltatottabbak védelme az egyik legfontosabb dolog a társadalomban" - fogalmaztak a szervezők.
TASR