Érték vagy áru ma a kereszténység a szlovák politikában?

Bizonyára nem adok egy publicisztikai szövegben erre a kérdésre megfelelően differenciált, tudományos választ. De:

Érték vagy áru ma a kereszténység a szlovák politikában?
Illusztráció (Fotó: TASR)

A Szlovák Püspöki Kar, csakúgy, mint más szervezetek, intézmények, államigazgatási és önkormányzati szervek, eddig is részt vett a törvényjavaslatok tárcaközi egyeztetésének folyamatában. Azzal, hogy most a tárcaközi egyeztetést szabályzó legiszlatívában javasolja a SZPK hozzászólási jogát garantálni az Igazságügyi Minisztérium, tulajdonképpen semmi sem változna a gyakorlatban.

Csak minden. Vagyis az állam alapvető hozzáállása.

Nem baj ugyan, sőt kifejezetten jó, ha Gál Gábor és minisztériuma, illetve leginkább a mindenkori kormány (ami tájainkon semmire sem garancia…) figyelembe veszi a társadalom minél szélesebb spektrumának véleményét a törvényalkotás folyamatában. A SZPK mégsem egy postaládacég.

A baj ott kezdődik: dacára annak, hogy a szlovák jogrend szerint ez egy szekuláris állam, közben - a vak is láthatja, Gál Gábor pedig köteles is lenne kisebbségiként látni - a Püspöki Kar évek óta erőteljes lobbi- és politikai tevékenységet fejt ki annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Márpedig - tisztelve is az egyházak elvitathatatlan múltbéli és jelenlegi érdemeit - a szekuláris társadalom esetleges felszámolása vagy meggyengítése (képzavar ide vagy oda) egyenesen a pokolba vezet(het). Ez onnan tudható, hogy jelenleg a világon a legtöbb klerikokrácia antidemokratikus.

Politikusként pedig azt kéne látnia a miniszternek, hogy a fentebb említett tevékenység a politikai befolyás visszanyerésére csupa olyan témát érint és csupa olyan módszert alkalmaz, amelyek zömmel összeegyeztethetetlenek a nyugati típusú demokráciával. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a keresztény egyházaknak sosem lehet igaza. Lehet, sőt sokszor van is. De a politika színterén olyan aktivitásokat mutat, amelyek nem egy esetben nemhogy veszélyesek a demokráciára, de még tán a felvilágosodást is tagadják.

A legveszélyesebb az a trend, amellyel a szlovák egyházak nem zárkóznak el az extrémistákkal való - akárcsak ideológiai - kapcsolatoktól. Hova tovább a baloldaliak is (lásd pl. Fico), de a szélsőjobb hagyományosan félremagyarázott keresztény értékekkel fedi politikai érdekeit, üldözöttként vagy potenciális üldözöttként állítja be a keresztény embert, akit meg kell védeni. Természetesen a politikai riválisától. És ez kiváló lehetőség az egyházakkal való politikai üzletelésre, a kereszténység áruba bocsájtására.

A klerikális nacionalizmus része lett a mindennapi politikának nem csupán a többségi oldalon, a kisebbségek importcikkei között szintén jelen van. És mivel ennek (és annak…) az országnak van már emberéleteket követelő tapasztalata a klerikális nacionalizmus veszélyeivel, függetlenül az eldöntetlen aktuálpolitikai kérdésektől (mint pl. az identitáspolitika, amely tkp. nem is politikai, hanem szaktudományos kérdéskör kell, hogy legyen) e szerint a tapasztalat szerint volna ildomos vele bánni kormányszinten.

Persze, csak ha nem az a cél, hogy érzelmi és nem racionális alapon rettegő választókat szippantsunk el a szélsőségesektől…

Hiszen nem mindegy, hogy a politikus mindenki - beleértve a keresztényeket - számára elfogadható döntések érdekében kérdez-e többek között keresztény vezetőket, vagy pedig saját célból kiszolgál egy vagy több, a kereszténységet cinikusan kiüresítő érdeket. Utóbbinak most mintha nagyobb lenne a veszélye.