Értelmetlennek nevezte az orosz inváziót az ENSZ emberi jogi főbiztosa

2023. február 27. - 19:40 | Külföld

Értelmetlenek nevezte az ukrajnai orosz inváziót az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn Genfben, az Emberi Jogi Tanács ülésszakának megnyitóján.

Értelmetlennek nevezte az orosz inváziót az ENSZ emberi jogi főbiztosa
Jobbra Volker Türk (TASR)

Az októberben hivatalba lépett Volker Türk a negyvenhéttagú tanácsban elmondott egyik első beszédében figyelmeztetett, hogy a világban visszaszorulóban van az emberi jogok érvényesülése, sőt, sok helyen kifejezetten akadályozzák azt. Az elnyomás egyik példájaként a főbiztos az ukrajnai orosz inváziót említette.

António Guterres ENSZ-főtitkár beszédében kijelentette, hogy a háború "tömeges jogsértéseket" idézett elő. A nemi erőszakot, az emberek gyanús körülmények közötti eltűnését, az önkényes fogva tartást és a hadifoglyok jogainak megsértését említette.

Az április 4-ig tartó ülésszakon számos tagállam megpróbálja elérni, hogy hosszabbítsák meg azon ENSZ-vizsgálóbizottságnak a mandátumát, amelynek feladata az Ukrajnában elkövetett atrocitások kivizsgálása. Kijev, amely különbíróság felállítását szorgalmazza, amely felelősségre vonná az orosz politikai és katonai vezetést, fontosnak nevezte az ENSZ-testületet, hogy Oroszországot felelősségre lehessen vonni. Jevhenyija Filipenko, Ukrajna genfi ENSZ-nagykövete pénteken újságírók előtt a mandátum meghosszabbítását és a feladatkörének határozott megerősítését szorgalmazta.

A bizottságnak március 20-án kell jelentést benyújtania egyéves munkájáról.

Kijev és szövetségesei bírálták, hogy Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes is részt vesz a tanácskozáson, sőt, csütörtökön felszólal. A háború kezdete óta orosz vezető most először vesz részt személyesen a testület munkájában. Ukrajna megtámadása miatt áprilisban felfüggesztették Oroszország tagságát a tanácsban, de képviselője megfigyelőként részt vehet az üléseken. Moszkva tagadja, hogy háborús bűnöket követne el vagy polgári célpontokat támadna Ukrajnában.

A német külügyminiszter bírálta, hogy jelentések szerint az orosz hatóságok fondorlatos módon Oroszországba szállítanak ukrán gyerekeket.

Más témákról szólva Annalena Baerbock elítélte, hogy az iráni hatóságok vérbe fojtják a rendszerellenes tüntetéseket, valamint hogy Afganisztánban a nők "kegyetlen és szisztematikus jogsértéseket" szenvednek el.

Az ülésszakon az ukrajnai helyzeten kívül várhatóan megvitatják azokat a vádakat, amelyek a kínai hatóságoknak a hszincsiangi ujgur kisebbséggel szembeni bánásmódjára vonatkozik. Emberi jogi szervezetek azzal vádolják Pekinget, hogy az ott többségben élő muszlim ujgurokat tömegesen kényszermunkatáborba zárják.

Az ülésszakkal párhuzamosan tartott leszerelési konferencián a küldöttek bírálták Vlagyimir Putyin orosz elnök azon döntését, miszerint felfüggeszti Oroszország részvételét az atomfegyverek csökkentéséről szóló új START szerződésben.

Baerbock "felelőtlennek" nevezte a döntést, Bonnie Jenkins fegyverzetellenőrzését és nemzetközi biztonságért felelős amerikai külügyi államtitkár pedig kijelentette, hogy Putyinnak az új START-ra vonatkozó bejelentésével Oroszország ismét megmutatta: nem megbízható atomhatalom.

MTI