"Esélyt a fiatal gazdáknak" - Hajnalban érkeztek Pozsonyba a csallóközi traktorosok

2018. június 20. - 09:40 | Régió

Kétnyelvű transzparensekkel felszerelt járgányaikkal több tucatnyian érkeztek meg a csallóközi traktorosok Pozsonyba, a közös gyülekező helyre, a Tyrš rakpartra.

"Esélyt a fiatal gazdáknak" - Hajnalban érkeztek Pozsonyba a csallóközi traktorosok
Fotó: Cséfalvay Á. András (1-6), ill. TASR (7-11) - További fotókért kattints!

A traktorosok éjfélkor indultak Nagymegyerről, majd a 63-ason haladva többen út közben csatlakoztak hozzájuk. Fotóink is eközben készültek, ahogy az alábbi videó is:

A gazdák hajnali négy körül érkeztek meg a fővárosba. Összesen kb. 65-70 traktor foglalta el a rakpartot, ebből mintegy 40-en vannak a csallóköziek.

Délelőtt fél tíztől kisebb csoportokban, rendőri felügyelet mellett vonulnak. Fél tízkor az első ötös csoport el is indult a kormányhivatalhoz, nem sokkal később egy másik ötös csoport a Híd székházához. Úgy tudjuk, további csoportok indulnak majd a többi kormánypárt székházához, adott esetben a földművelésügyi minisztériumhoz.

A tervek szerint addig maradnak a fővárosban, amíg nem sikerül valamilyen eredményt, legalább egy memorandumot kicsikarni a kormányból, ám ennek keretei egyelőre nem ismertek.

A tiltakozó megmozdulások sorozatát a csallóközi gazdák kezdték március 8-án, amikor több mint 200 traktor vonult fel Medvétől Somorjáig, a következő, immár az ország több pontján megvalósuló tüntető akcióra május 4-én került sor. Időközben a parlament az egyik követelésüket, a földkiméréssel kapcsolatos jog rendezését törvényileg megoldotta, éppen ezért úgy látják, hogy csak az akarat hiányzik ahhoz, hogy a többi területen, elsősorban a pótföldek rendezése és a fiatal gazdák támogatása terén előrébb lépjenek.

A márciusi felvonulás után már javában elkezdődtek a munkák a földeken, hamarosan az aratás is kezdetét veszi, így értelemszerűen nem hagyhat ott mindenki csapot-papot.

(parameter)