Észak- és Dél-Korea összekötő irodát nyitott

2018. szeptember 14. - 07:23 | Külföld

Észak- és Dél-Korea új összekötő irodát nyitott pénteken az észak-koreai Keszong határvárosban.

Az ünnepi rendezvényen mintegy százan vettek részt. A szöuli küldöttséget Cso Mjung Gjon országegyesítési miniszter vezette, míg Phenjanét Li Szon Gvon, a békés újraegyesítéssel foglalkozó bizottság elnöke.

Cso Mjung Gjon hangoztatta, hogy az iroda megnyitása új jelképe a békének a két ország között.

Az irodában a felek 20-20 munkatársa dolgozik majd állandó jelleggel. Szakértők szerint a hivatal működése az első lépés ahhoz, hogy a két Korea diplomáciai képviseletet létesítsen a másik fővárosában, Szöulban és Phenjanban.

Mun Dzse In dél-koreai elnök augusztus 15-én jelentette be, hogy az összekötő iroda az észak-koreai Keszongban hamarosan megnyitja kapuit, de azóta ennek időpontját többször elhalasztották. Szakértők ennek fő okát az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb szankcióival, valamint Washington álláspontjával magyarázták.

A két Korea vezetői április 27-én tartották meg első csúcstalálkozójukat, tíz év után ez volt az első legmagasabb szintű tárgyalás a két ország között. A Koreai-félsziget békéjéről, felvirágoztatásáról és újraegyesítéséről szóló nyilatkozatban vállalták, hogy még az idén hivatalosan is lezárják az 1950-53-as koreai háborút, amely csupán fegyverszünettel, és nem békeszerződéssel ért véget. Közös célként fogalmazták meg a Koreai-félsziget atommentesítését. Megállapodtak a diplomáciai kapcsolatok szorosabbra fűzésében, és abban is, hogy felhagynak az ellenségeskedés minden formájával, vállalták továbbá, hogy rendszeresen tartanak katonai egyeztetéseket a feszültség további csökkentése érdekében.


MTI/para

Címkék: Észak-Korea