Észak-Korea bővíti rakétaindító telephelyét, egy új rendszerű interkontinentális ballisztikus rakétával kísérletezhetnek

2022. március 11. - 07:15 | Külföld

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elrendelte az ország űrkísérletekre használt egyik létesítményének kibővítését - jelentette a helyi állami média pénteken. Az Egyesült Államok és Dél-Korea ezzel egy időben azt a gyanút fogalmazta meg, hogy legújabb indításai során Phenjan egy új rendszerű interkontinentális ballisztikus rakétával kísérletezett.

Kim Dzsong Un a KCNA észak-koreai állami hírügynökség jelentése szerint látogatást tett a szohéi kísérleti telepen, és ott beszélt arról, hogy az ország űrkutatási törekvéseinek valóra váltása érdekében ki kell bővíteni a telephely kapacitásait.

A telepről korábban egyebek között egy műholdat állítottak pályára, de számos rakétatechnológiai kísérletre is használták már. Teszteltek például olyan hajtóműveket, amelyek az amerikai és dél-koreai szakemberek szerint a ballisztikus rakétákban is használhatók.

Szöul és Washington eközben azt jelentette be, hogy feltételezésük szerint Észak-Korea a két legutóbbi - február 27-én és március 5-én - végrehajtott teszteken egy új rendszerű interkontinentális rakétával, a Hvaszong-17-essel kísérletezett. Phenjan azt állította, hogy mindkét alkalommal műholdak fejlesztéséhez szükséges teszteket végzett. John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a rendszert egyelőre csak korlátozott hatótávolsággal próbálták ki, de a jövőben minden bizonnyal további kísérletek várhatók.

Amerikai kormányzati tisztviselők csütörtökön jelezték, hogy Washington újabb büntetőintézkedések kivetésére készül Észak-Korea ellen, mert a legújabb kísérletek súlyos aggodalomra adnak okot a nemzetközi biztonságot illetően.

Észak-Korea a Donald Trump korábbi amerikai elnökkel folytatott tárgyalások idején, 2018-ban egy időre felfüggesztette tevékenységét a szohéi telepen.


(MTI)