Észak-Korea kilőtt két rakétát azután, hogy amerikai miniszterek Szöulba látogattak

2021. március 24. - 07:05 | Külföld

Észak-Korea két rakétát lőtt ki vasárnap, röviddel azután, hogy két amerikai miniszter látogatást tett a dél-koreai fővárosban, Szöulban.

Észak-Korea kilőtt két rakétát azután, hogy amerikai miniszterek Szöulba látogattak
Fotó: AP archív

Ez volt az első észak-koreai rakétakísérlet, amióta Joe Biden az Egyesült Államok elnöke.

Washington szerint a phenjani vezetés rövid hatótávolságú rakétákkal végrehajtott legutóbbi kísérletei nem sértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, s azok a "normális tesztelések" kategóriájába tartoznak.

Szöulban katonai források előzőleg arról számoltak be, hogy Észak-Korea vasárnap két rövid hatótávolságú manőverező robotrepülőgépet indított nyugati partjairól.

Egy másik, szintén neve elhallgatását kérő washingtoni tisztségviselő úgy fogalmazott, az amerikai vezetés folytatni fogja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy Dél-Koreával, Japánnal és Kínával is szorosan együttműködve nyitva tartsák Phenjan felé a tárgyalások lehetőségét.

Csö Szon Hui észak-koreai külügyminiszter-helyettes múlt hét szerdán azt közölte, hogy a Joe Biden vezette új amerikai kormányzat megpróbálta felvenni hazájával a kapcsolatot, ám Phenjan erre mindaddig nem hajlandó, míg az Egyesült Államok fel nem hagy az irányába folytatott "ellenséges" politikával.

MTI