Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

2019. július 25. - 07:20 | Külföld

Észak-Korea két azonosítatlan rakétát lőtt fel csütörtökön az ország keleti partvidékén lévő Vonszan város térségéből - közölte a dél-koreai hadsereg egyesített vezérkari bizottsága.

Korea-szakértők szerint az újabb rakétakísérlettel Phenjan a folytatódó amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok miatti felháborodását fejezte ki. A dél-koreai vezérkar közleménye szerint a helyi idő szerint hajnalban indított rakéták mintegy 430 kilométerre repültek el az ország Keleti-tengere (a Japán-tenger) felett.

Tokiói kormányforrások szerint mindazonáltal nem érték el Japán kizárólagos gazdasági övezetét, és nem jelentettek veszélyt a szigetország nemzetbiztonságára.

"Észak-Korea nyilvánvalóan elégedetlen, amiért (ismételt tiltakozása ellenére) az Egyesült Államok és Dél-Korea folytatja közös hadgyakorlatait" - kommentálta a fejleményt Harry Kazianis, a Center for the National Interest nevű washingtoni kutatóközpont munkatársa. "Nincs mit csodálkoznunk ezen a lépésen, sőt, valójában előre számítanunk kellett volna rá" - mondta.

Ez volt Phenjan első rakétakísérlete azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június végén váratlanul harmadszor is találkozott egymással, ezúttal Panmindzsonban, a két Koreát immár 66 éve elválasztó demilitarizált övezetben.

A találkozóra azért volt szükség, mert Trump és Kim februári vietnami találkozója után a két fél között megrekedtek a Koreai-félsziget atommentesítését célzó tárgyalások.

Észak-Korea legutóbb májusban hajtott végre a csütörtökihez hasonló rakétakísérletet. Kim Dzsong Un akkor személyesen szemlélte meg egy olyan, korábban még ki nem próbált, viszonylag kicsi és gyors rakéta tesztjét, amelyet szakértők szerint könnyebb az ellenség elől elrejteni, indítani, és a röppályáját is módosítani lehet.

Kim a héten szemlét tett az észak-koreai hadiflotta egy újonnan épülő tengeralattjárójánál, amelyet hamarosan szolgálatba állítanak a Japán-tengeren. A látogatás körülményeiből szakértők arra következtettek, hogy a phenjani kommunista rezsim egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétarendszer kifejlesztésén dolgozik.


MTI