Észak-Korea visszaküldte képviselőit a Korea-közi összekötő irodába

Észak-Korea több alkalmazottját visszaküldte a Keszongban lévő Korea-közi összekötő irodába - közölte hétfőn a dél-koreai egyesítési minisztérium.

A közlemény szerint a pénteken Phenjan által visszahívott, eredetileg tízfős személyzetből körülbelül öten visszatértek az irodába. Noha egyelőre nem tudni, hogy az iroda észak-koreai vezetője köztük van-e, a minisztérium azt közölte, hogy a hétfői munka a szokásos rendben halad, már közös értekezletet is tartottak. 

Az észak-koreai vezetés a pénteki döntést sem akkor, sem később nem indokolta. Visszahívásukkor a képviselők csupán annyit mondtak: utasítást kaptak országuk vezetésétől arra, hogy a továbbiakban ne vegyenek részt az iroda munkájában.

Dél-koreai vélemény szerint a hirtelen döntés Phenjan elégedetlenségét bizonyítja azzal a közvetítői szereppel kapcsolatban, amelyet Dél-Korea játszik Észak-Korea és az Egyesült Államok közötti párbeszédben. 

Az idén február 27-én és 28-án tartott észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó megállapodás nélkül ért véget.

Az összekötő iroda létrehozásáról Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető állapodott meg első, tavaly áprilisi csúcstalálkozóján. Az irodát, ahol húsz-húsz ember dolgozik rendszeresen, 2018. augusztus 15-én nyitották meg. Létrehozását szakértők úgy értékelték, hogy az első lépés Szöul és Phenjan közötti diplomáciai képviseletek megteremtéséhez, és a két Korea viszonyában beállt enyhülésnek is az egyik jele.

Az elnöki székbe 2017-ben beiktatott Mun Dzse In már a kampányában megígérte, hogy megválasztása esetén párbeszédet kezdeményez Phenjannal.


(MTI)