Észak-koreai delegáció érkezett Dél-Koreába egy tudományos fórumra

2018. november 15. - 08:39 | Külföld

Egy öttagú észak-koreai delegáció érkezett szerdán Dél-Koreába, hogy  részt vegyen egy tudományos fórumon, melynek fő témája Japán második világháborús szerepvállalása.  

Kilenc országból - többek között Észak- és Dél-Koreából, Japánból és Kínából - mintegy háromszázan érkeznek arra a pénteki fórumra, amit a dél-koreai főváros közelében, Kjonggi tartományban rendeznek meg.

A rendezvény foglalkozik többek között a Japán által a második világháború idején a délkelet-ázsiai régióból elhurcolt kényszermunkások kérdéskörével

A fórumon résztvevők többsége civil kutató, illetve egykori tisztviselő, de jelen lesz Japán korábbi miniszterelnöke, Hatojama Jukio is. Hatojama korábban bocsánatot kért Japán második világháborús bűneiért.

A dél-koreai kormány közlése szerint nem terveznek találkozót az észak-koreai delegációval, amelyszombatig tartózkodik az országban tartózkodni.

A japánellenesség Észak- és Dél-Koreában egyaránt mélyen gyökeredzik, mivel a japánok gyarmatosították és 35 éven át megszállták a Koreai-félszigetet az 1945-ös felosztás előtt. Éppen a hosszú évtizedek óta tartó megosztottság az oka annak, hogy a két Korea ritkán tesz közös lépéseket a japán megszállásból eredő kérdésekben.


(MTI)