Észak-koreai válság: Szöul magas szintű tárgyalásokat javasol Phenjannak

2018. március 21. - 08:39 | Külföld

Dél-Korea azt javasolta szerdán Észak-Koreának, hogy március 29-én tartsanak magas szintű tárgyalásokat a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban, ahol előkészítenék az áprilisban esedékes csúcstalálkozót - közölte szerdán szöuli sajtótájékoztatóján Kim Ui Kjom dél-koreai elnöki szóvivő.

A javaslat azután hangzott el, hogy Mun Dzse In dél-koreai államfő elnökletével hivatalában megtartotta második ülését a csúcstalálkozó előkészítésével foglalkozó, a múlt héten alakult bizottság.

A háromfős dél-koreai küldöttséget Cso Mjung Gjon országegyesítési miniszter fogja vezetni a panmindzsoni magas szintű tárgyalásokon.

Mun Dzse In az előkészítő bizottság ülésén felvetette annak a lehetőségét, hogy esetleg háromoldalú csúcstalálkozót is lehetne tartani a két Korea és az Egyesült Államok között. "Egy észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó megtartása egymagában is történelmi esemény. A kimenetelétől függően elvezethet egy hármas csúcstalálkozóhoz Észak, Dél és az Egyesült Államok között" - mondta Mun. Hozzátette, hogy teljesen rendezni kell a Koreai-félsziget atommentesítésének kérdését, és a közelgő tárgyalások, illetve a későbbi megbeszélések révén meg kell teremteni a békét.

Az év eleje óta az enyhülés jelei mutatkoznak a Koreai-félszigeten. Részben a téli olimpia által nyújtott alkalmat kihasználva Phenjan számos békülékeny gesztust tett, amelyeket Dél-Korea kedvezően fogadott. A szöuli elnöki hivatal március elején jelentette be, hogy Mun és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető április végén találkozik Panmindzsonban. Előzőleg Phenjanban tárgyalt a dél-koreai elnök küldöttsége, élén Csung Jui Jonggal, a szöuli nemzetbiztonsági hivatal vezetőjével.

A koreai háború 1953-ban nem békekötéssel ért véget, hanem csupán tűzszüneti egyezménnyel, így a két Korea nemzetközi jogilag azóta is háborúban áll egymással. A két Korea harmadik alkalommal tartana csúcstalálkozót: 2000-ben és 2007-ben Kim Dzsong Il - Kim Dzsong Un apja - tárgyalt dél-koreai elnökökkel.

A phenjani vezetővel Donald Trump amerikai elnök is tárgyalni készül, találkozójukra várhatóan május végéig sor kerül.


MTI/para