Eszenyi Enikő miatt hagyta ott a Vígszínházat a neves színész

2015. november 20. - 19:56 | Kultúra

Harkányi Endre Kossuth- és Jászai-díjas színművész harminc év után elhagyja a Vígszínházat, július 31-én szűnt meg a munkaviszonya, jelenleg fellépti díjas, és a következő évadban már nem kíván a színházban szerepet vállalni. Harkányi úgy gondolja, méltatlanul bánt vele a direktor asszony, Eszenyi Enikő, amiért a fizetését a felére akarta csökkenteni  –  írja a Bors.

Eszenyi Enikő miatt hagyta ott a Vígszínházat a neves színész
Fotó: vigszinhaz.hu

“Az éves szerződésem 80 előadásra szólt, és én csak 67-et teljesítettem, úgy, hogy nem én döntöttem el, hányszor lépek színpadra. Ez volt az ürügy arra, hogy elvegyék a fizetésem felét. Hiába hivatkoztam arra, hogy a jog szerint ha nem a mi hibánkból játszunk kevesebb előadást, akkor 40 százaléknyit lehet korrigálni pro és kontra, végül az igazgató asszony döntése érvényesült, aki azt mondta, ez rám, mint nyugdíjasra nem vonatkozik” – mondta a Borsnak Harkányi Endre.

A 81 éves színész a Hír TV Alinda című műsorában is nyilatkozott Eszenyiről. Ott azt mondta, hogy a Vígszínházban “már királynővé avanzsált az igazgató asszony, ő a század asszonya, a nemzet asszonya, és december 5-én ő lesz a Mikulás is.”

Bors