Észt és finn kollégájával is csevegett Čaputová New York-ban

Zuzana Čaputová köztársasági elnök hivatalos programja mellett nem hivatalos találkozón vett részt New Yorkban Kersti Kaljulaid észt, és Sauli Niinistö finn államfővel.

Észt és finn kollégájával is csevegett Čaputová New York-ban
Zuzana Čaputová (Fotó: TASR)

A tárgyalások témája az EU helyzete, az uniót fenyegető veszélyek és az ukrajnai helyzet volt. Čaputová megjegyezte, hogy ő és az észt elnök ebben a hónapban ellátogatott Ukrajnába.

„A finn elnököt érdekelte a szlovákiai helyzet és a közelgő választások" - tájékoztatott Čaputová és hozzátette, mindkét elnököt meghívta Szlovákiába.

Čaputová az ENSZ-közgyűlés első napján az ENSZ-ben dolgozó szlovákokkal is találkozott. „Nagyon tehetséges és képzett emberek, akik méltó módon képviselik országunkat” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek a köztársasági elnök.

Kedd este a New Yorkban és környékén élő szlovákokkal találkozott az államfő, szerdán pedig folytatja a kétoldalú tárgyalásokat. Találkozik az António Guterres ENSZ-főtitkárával is.

(TASR)