EU-csúcs - A Brexit-tárgyalások állása lesz a találkozó középpontjában

2017. december 13. - 17:35 | Külföld

Mindenekelőtt az Egyesült Királyság európai uniós kilépéséről szóló tárgyalások állását fogják értékelni csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozójukon az uniós országok állam- illetve kormányfői Brüsszelben. A bennmaradó tagállamok vezetői ezúttal nagy valószínűséggel hozzá fognak járulni az egyeztetések második szakaszának megkezdéséhez.

EU-csúcs - A Brexit-tárgyalások állása lesz a találkozó középpontjában
Illusztráció (Fotó: TASR)

Az uniós vezetők a csütörtöki ülés délutáni megnyitását követően a hagyományoknak megfelelően Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével egyeztetnek, majd ezt követően Jüri Ratas, az EU soros elnökségét betöltő Észtország kormányfője fog tájékoztatást adni az előző csúcson elfogadott döntések végrehajtásának állásáról.

Az első munkaülésen az Európai Unió és a NATO közötti együttműködéssel, illetve egyéb biztonság- és védelempolitikai kérdésekkel foglalkoznak majd a résztvevők a katonai szövetség főtitkárának részvételével. A következő napirendi pont részeként szociális ügyekről, valamint az oktatásról és a kultúráról lesz szó.

Ezután rövid ünnepség következik az EU közös védelmi dimenziójának erősítését célzó, úgynevezett állandó strukturált együttműködés (PESCO) megindítása alkalmából az abban részt vevő tagállamok vezetőinek körében.

A munkavacsorának a migrációs válság lesz a középpontjában, amelyről Donald Tusk európai tanácsi elnök reményei szerint "nyílt és őszinte politikai eszmecserét" folytatnak majd. Mint Tusk írta az uniós vezetőknek küldött meghívólevelében: "fontos megvizsgálni, hogy mi működött az elmúlt két évben, és mi nem, és le kell vonni a szükséges tanulságokat". Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár beszámol majd a minszki megállapodások végrehajtásának állásáról, s diplomáciai források szerint sor kerülhet az ukrajnai orosz beavatkozás miatt elrendelt uniós szankciók meghosszabbítására is. Belga kérésre emellett megvitatják majd az Izraelben működő amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről szóló, sokak által bírált amerikai döntést is.

Péntek reggel eurócsúcsot tartanak, amelyen rendhagyó módon a valutaövezeten kívüli tagországok állam- illetve kormányfői is jelen lesznek. A fő téma a gazdasági és monetáris unió további elmélyítése.

Az utolsó napirendi pont megtárgyalásán Theresa May brit kormányfő már nem vesz részt, csak a bennmaradó tagállamok vezetői, akik ekkor döntenek arról, szerintük megfelelő előrelépést sikerült-e elérni a brit kiválás főbb kérdéseiről - az ír-északír határról, a pénzügyi kötelezettségek rendezéséről és az állampolgári jogokról - ahhoz, hogy megkezdődhessenek az egyeztetések az Egyesült Királyság és az EU jövőbeli kapcsolatrendszeréről, a felek kereskedelmi viszonyáról. A szakemberek az eddigi nyilatkozatok alapján egyöntetűen úgy vélik, hogy jóvá fogják hagyni a tárgyalások megindítását.

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével csütörtök délelőtt először a visegrádi országok kormányfői ülnek össze Brüsszelben, akikhez ezután a tervek szerint csatlakozik az Európai Bizottság elnöke és az olasz miniszterelnök is. A közös tervekről, döntésekről ezt követően adnak tájékoztatást.

(MTI)

Címkék: Brexit, Európai Unió