EU-csúcs - Merkel támogatja Donald Tusk újraválasztását

2017. március 9. - 13:55 | Külföld

Angela Merkel német kancellár csütörtökön, a német szövetségi törvényhozás alsóházában (Bundestag) világossá tette: támogatja, hogy továbbra is Donald Tusk legyen az Európai Tanács elnöke.

A kancellár a délután kezdődő brüsszeli uniós csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében kiemelte, hogy a lengyel liberális konzervatív politikus megerősítése az uniós állam- illetve kormányfőket összefogó testület élén "a stabilitás jele az egész Európai Uniónak".

A kancellár az EU jövőjével kapcsolatban ismét állást foglalt a többsebességes integráció elképzelése mellett, mint mondta, túlságosan súlyosak a közösség előtt álló kihívások ahhoz, hogy tagjai mindig csak "a legkisebb közös többszörös" megtalálásán munkálkodjanak.

Ezért fenn kell tartani a lehetőséget, hogy tagállamok önkéntes alapon, és nem a többiek kizárásával, hanem nyitott együttműködéssel elmélyítsék az integrációt valamely területen. Erre példa az uniós ügyészség intézményének felállítása is, amelyről a brüsszeli tanácskozáson döntenek - mondta Angela Merkel.

Európa soha nem zárkózhat be, meg kell őriznie nyitottságát akkor is, ha erősödik a nacionalizmus és a protekcionizmus - emelte ki a német kancellár. A kereskedelem szabadsága az egész EU-nak fontos, a németeknek pedig "kereskedő nemzetként" elsőrendű érdek. Ezért nagy eredmény a Kanadával kötött szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ratifikálása. Az is fontos, hogy az EU-ban egyetértés legyen arról, hogy a tagországok "közösen lépnek fel a nem méltányos és protekcionista kereskedelmi praktikák ellen, és határozottan megvédik érdekeiket" - tette hozzá Angela Merkel.

Donald Trump amerikai elnökkel március 14-re tervezett találkozójával kapcsolatban azt is aláhúzta, hogy a transzatlanti kapcsolatok változása révén az EU-ra nagyobb felelősség hárul a biztonságpolitikában, képesnek kell válnia arra, hogy önállóan kezelje a szomszédságában kialakuló válságokat.

A migrációs válságról szólva kiemelte, hogy reformra van szükség az európai uniós menekültügyi rendszerben, szolidárisabb, és erősebb válságtűrő képességgel rendelkező rendszert kell felépíteni. Az elutasított menedékkérők hazatelepítésében is szorosabb együttműködésre van szükség. Az Európai Bizottság ezzel kapcsolatban is "fontos javaslatokat" terjesztett elő.

A tagállamok közötti szolidaritás továbbra is "finoman szólva hiányos", de még ha példás lenne, akkor is szükség lenne az EU-Törökország megállapodás mintáját követő együttműködésre további tranzitországokkal és származási országokkal, mert az EU egymagában, partnerek nélkül nem tudja felszámolni az illegális migrációt - mondta Angela Merkel.

Az utóbbi hetekben feszültté vált német-török kormányzati kapcsolatokról szólva kijelentette: a demokratikus Németországot a náci Németországgal összehasonlító kijelentések annyira helytelenek, hogy nem is lehet komolyan kommentálni őket. Az ilyen megnyilatkozások minden esetben jelentéktelen színben tüntetik fel a nemzetiszocializmus bűneit, ezt pedig a német kormány nem tűri el - mondta.

Kevés ország van, amellyel Németország annyira bonyolult és sokrétű viszonyt ápol, mint Törökország, ezért is oly "szomorúak és nyomasztóak" a Németországot bíráló török nyilatkozatok - tette hozzá Angela Merkel.

A szólás és a gyülekezés szabadsága mint mindenki mást, így a török kormány tagjait is megilleti Németországban, még akkor is, ha a "több mint problematikus" törökországi alkotmánymódosítást akarják népszerűsíteni, de kampányrendezvényeiknek meg kell felelniük a szabályoknak.

A "mély és komoly nézeteltérések" ellenére Németország továbbra is a baráti kapcsolatok fenntartására törekszik, bár a viták alapvető kérdéseket érintenek, köztük a szólás, a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságának törökországi helyzetét - mondta a kancellár, megerősítve, hogy kormánya továbbra is küzd azért, hogy a Die Welt című konzervatív lap Isztambulban letartóztatott tudósítója, Deniz Yücel visszanyerje szabadságát.

A kancellár a mintegy hárommilliós németországi török közösségről szólva hangsúlyozta, hogy a németországi törökök a társadalom szerves részét képezik, munkájukkal és társadalmi felelősségvállalásukkal hozzájárulnak a jóléthez és a jó együttéléséhez. Egyben felszólította őket arra, hogy ne hurcolják be Németországba a török belső konfliktusokat.

A kancellár beszéde előtt a Bundestag elnöke, Norbert Lammert élesen bírálta Ankarát, és figyelmeztetett: amennyiben Törökország egyre inkább a tekintélyelvű berendezkedés felé közeledik, akkor egyben el is távolodik Európától, az európai értékrendtől és a demokráciától.

Hozzátette, hogy automatikusan kiírja magát a demokratikus közösségből, aki náci módszerek alkalmazásával vádolja meg a mai Németországot, illetve az alkotmányos rend keretei között tevékenykedő hatóságait és képviselőit.

Norbert Lammert aláhúzta: Németország valamennyi kormánytól elvárja, hogy biztosítsa saját állampolgárainak mindazon jogokat, amelyekkel élni kíván német földön.

Németországban mindenki szabadon hangot adhat véleményének, külföldi vendégek is, "de mi is", éppen ezért a német állam képviselői továbbra is figyelmeztetnek majd a veszélyes, vészjósló törökországi fejleményekre, nem utolsósorban "török polgártársaink érdekében, akik egyben német állampolgárok is" - mondta az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

(MTI)