EURO-2020 - Dublinban lesz a selejtezők sorsolása

2017. szeptember 28. - 12:07 | Sport

Dublinban tartják 2018. december 2-án a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolását.

A kontinentális szövetség (UEFA) csütörtöki bejelentése szerint az 55 együttest tíz csoportba osztják majd be az ír fővárosban, ezekből az első és a második helyezettek jutnak ki a 2020-as tornára.

A maradék négy helyet a jövőre induló Nemzetek Ligájának 2020-as rájátszásában lehet megszerezni, míg az Eb-selejtezők kiemelési sorrendjét ennek a sorozatnak a jövő őszi alapszakasz-végeredménye határozza majd meg.

Az Eb-selejtezőket 2019 márciusa és novembere között játsszák.

A 2020-az Európa-bajnokságot a kontinens tizenhárom országának nagyvárosában - köztük Budapesten - rendezik meg, az elődöntőkre és a fináléra Londonban kerül sor.

(MTI)

Címkék: Euro 2020, labdarúgás