EURO 2020 – A Puskás Arénában lehetnek az elődöntők és a döntő

2021. június 18. - 12:51 | Sport

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közlése szerint készenléti terv van arra az esetre, ha a londoni Wembley Stadionban nem lehetne megrendezni az Eb július 11-i fináléját, melynek brit sajtóértesülés szerint szükség esetén a Puskás Aréna adhatna otthont.

EURO 2020 – A Puskás Arénában lehetnek az elődöntők és a döntő
Fotó: MTI

A brit kormány egyelőre nem vonta vissza a koronavírus-járvány miatt elrendelt beutazási korlátozásokat, valamint a tíznapos kötelező karantént, így a kontinenstorna szervezői tárgyalásokat kezdeményeztek a szigetország vezetőivel.

"Mindig van készenléti tervünk, de egyelőre bízunk abban, hogy az Európa-bajnokság utolsó hetében sorra kerülő mérkőzéseket London meg tudja rendezni"

- írta közleményében az UEFA.

A The Times című brit napilap pénteken azt írta, az UEFA a döntő alternatív helyszínének Budapestet tekinti, ha a korlátozások érvényben maradnak és a londoni Wembley Stadionba nem tudnak bemenni a külföldről érkező drukkerek. Az eredeti tervek szerint az Eb két elődöntőjét, valamint a finálét rendeznék az angol fővárosban.

"A magyar szervezők a hátralévő három budapesti mérkőzésre koncentrálnak. Ugyanakkor a magyar szövetség mindig készen áll arra, hogy rangos futballeseménynek adjon otthont"

- mondta a Reuters brit hírügynökségnek az MLSZ szóvivője.

Budapest eredetileg három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő rendezési jogát kapta meg, míg Londonban a végjáték előtt három csoportmérkőzésre került, illetve kerül sor, majd még két nyolcaddöntőnek is házigazdája lesz.

MTI