EURO-2020: Southgate szerint határozottak és könyörtelenek voltak

Gareth Southgate, a labdarúgó Európa-bajnokságon elődöntős angol válogatott szövetségi kapitánya szerint játékosai határozottak és könyörtelenek voltak a szombati negyeddöntőben, amelyben 4-0-ra múlták felül Ukrajnát.

EURO-2020: Southgate szerint határozottak és könyörtelenek voltak
Fotó: TASR/AP

A negyeddöntős részvételről a szakember kiemelte: nem állt szándékukban hátralépni, és az elődöntőbe jutás kapcsán pedig meg akarják ragadni a lehetőséget.

"Nem egyszerűen reménykedni akarunk a győzelemben, vagy megadni a sorsnak arra az esélyt, hogy szerepe legyen. Játékosaim az egész meccsen határozottak és könyörtelenek voltak" - utalt a római találkozóra, valamint a folytatásra. Anglia elődöntős ellenfele szerdán Dánia lesz.

Az angol együttes csoportmérkőzéseit a Wembley Stadionban játszotta, és a római kirándulás után oda is tér vissza, hiszen a torna hátralévő három összecsapását - így a döntőt is jövő vasárnap - már Londonban rendezik. Az angolok még nem kaptak gólt ezen az Eb-n, egy döntetlen mellett négyszer nyertek. Az egyenes kieséses szakasz első körében Németországot győzték le 2-0-ra.

Az utóbbi találkozón eredményes, Ukrajna ellen duplázó Harry Kane azt hangsúlyozta, hogy a mérkőzésről mérkőzésre jobban teljesítenek.

"Nagy volt rajtunk a nyomás és magas volt az elvárás, hiszen mi számítottunk esélyesebbnek. De tökéletes éjszakánk lett: újabb kapott találat nélküli meccs, és szereztünk négy gólt" - mondta.

A második angol gólt szerző Harry Maguire kiemelte: nem akar "buligyilkos" lenni, de nem állnak meg az elődöntőnél, amelyben majd egy újabb nagy mérkőzés vár rájuk, a végén továbbjutással.

Andrij Sevcsenko, Ukrajna szövetségi kapitánya szerint nagyszerű teljesítményt nyújtottak az Eb-n, és remek eredményt értek el.

"A csapatnak volt saját stílusa, és a mérkőzés állásától vagy az ellenféltől függetlenül ragaszkodott a saját játékához. Ebből a szempontból jól futballoztunk. A játékosaim minden tőlük telhetőt megtettek, amiért köszönettel tartozom" - mondta.

A másik, keddi elődöntőben Olaszország-Spanyolország mérkőzést rendeznek, ugyancsak a Wembley Stadionban.


MTI