Európa Alistálért, Alistál Európáért

2018. július 30. - 21:41 | Régió

Július utolsó hétvégéjén Alistálon találkoztak a Kárpát-medencei magyarok az “Európa, a hely, ahol élünk” kulturális rendezvény keretén belül.

Európa Alistálért, Alistál Európáért
Fotók: Lőrincz Tamás

Az Európa a polgárokért programban első alkalommal 25 000 eurót kapott a falu a háromnapos rendezvény megszervezésére. Ennek a programnak az általános célja, hogy az Unió közelebb kerüljön a polgárokhoz. Rigó Konrád kulturális államtitkár is kiemelte beszédében az Európai unió fontosságát, közösségépítő szerepét, és hogy a rendezvény jó példája az igazi európai polgárság érzés megélésének, valamint az összetartozásnak.

A 26. falualapítási emlékünneppel egybekötött konferenciára Kárpátaljából, Erdélyből, Vajdaságról, Muravidékről és Magyarországról érkeztek vendégek. A rendezvényen a résztvevők megismerkedhettek az egyes faluk kultúrájával, hagyományaival, népviseletével, ételével. Öllös László politológus az EÚ összetételéről, kialakulásáról, működési elveiről tartott politikai csemegézést az érdeklődőknek.

A színes programot pénteken a tájház udvarán Lőrincz Roland és az Alistáli Nyugdíjas Népdalkör nyitották meg. A megnyitót követően Józsa László helyi lovas farmja látta vendégül a hazai és külföldi érdeklődőket. A közös szórakozás pénteken és szombaton is könnyűzenei koncerttel zárult: Horváth Charlie és zenekara, illetve Bereczki Zoltán szórakoztatták a közönséget. A hazai könnyűzenei – színházi műfajt szombaton este a Felvidéki Rockszínház képviselte. A délutáni órákban Öllös László politológus az EÚ összetételéről, kialakulásáról, működési elveiről tartott politikai csemegézést. Ezalatt a kicsiket a Mini-Európa mesesátor várta.

Horváth Tamás a község polgármestere büszkén jelentette ki, hogy ez a rendezvény is összefogta a falu apraja nagyját. “A jó, jót szül. Keményen kell dolgoznunk a közösség építésén, azon, hogy az emberek megértsék a jót, hogy észrevegyék a fejlesztést, valamint rájöjjenek, van értelme újítani, az visz előre” - tette hozzá a polgármester.

A rendezvényt pénteken a helyi nyugdíjas népdalkör nyitotta meg, szombaton az alistáli Lőrincz Roland képviselte a falut, ezzel a Szlovákiában élő magyarokat is. A szombati délutáni programon a Kárpát-medencei magyarok képviselőin kívül jelen volt Bugár Béla, a parlament alelnöke, Érsek Árpád közlekedési miniszter, Rigó Konrád kulturális államtitkár, Csicsai Gábor földművelésügyi államtitkár és nem utolsó sorban Juhos Ferenc Galánta járás elöljárója is. Vasárnap ökumenikus istentisztelettel zárult a háromnapos rendezvény.

(-)