Európa-liga - A Manchester United és a Villarreal jutott a döntőbe

2021. május 7. - 07:30 | Sport

A Manchester United és a Villarreal játssza a finálét a labdarúgó Európa-ligában, miután az elődöntő csütörtöki visszavágóját követően előbbi az AS Romát búcsúztatta 8-5-ös, utóbbi pedig az Arsenalt 2-1-es összesítéssel.

Európa-liga - A Manchester United és a Villarreal jutott a döntőbe
Fotó: TASR/AP

Londonban az Arsenal és a Villarreal összecsapása kevés helyzetet hozott. A csapatok nem bírtak egymás fölé kerekedni, ennek megfelelően gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó, ez pedig az első meccset 2-1-re megnyerő spanyoloknak kedvezett.

A megnyugtató, négygólos előnnyel Rómába érkező Manchester United a visszavágón Edinson Cavani 39. percben szerzett góljával növelte a két csapat közötti különbséget. A második félidőben három perc alatt fordítottak ugyan az olaszok, Cavani második góljával viszont hamar egyenlített az MU. A rómaiak a hajrában újfent betaláltak, ez azonban csak a hazai győzelemhez és a viszonylag tisztes búcsúhoz volt elegendő.

Az Európa-liga döntőjét május 26-án rendezik Gdanskban, az európai szövetség (UEFA) hétfői bejelentése szerint 9500 néző előtt.

Az El-ben - valamint elődjében, az UEFA Kupában - a Manchester United csak egyszer, 2017-ben volt döntős, akkor a fináléban az Ajaxot győzte le 2-0-ra. A Villarreal még nem volt finalista európai kupában.

Eredmények, elődöntő, visszavágók:

Arsenal-Villarreal 0-0

Továbbjutott: a Villarreal, 2-1-es összesítéssel.

AS Roma-Manchester United 3-2 (0-1)
gólszerzők: Dzeko (57.), Cristante (60.), Zalewski (83.), illetve Cavani (39., 68.)

Tj.: a Manchester United, 8-5-ös összesítéssel.

MTI

Címkék: Európa-liga