Európa-liga: A Ružomberokon kívül két szlovákiai és minden magyar csapat továbbjutott - a Slovan az EL-ben folytatja

2019. július 19. - 09:30 | Sport

A hazai pályán elszenvedett kétgólos vereséget követően az MFK Ružomberok idegenben is ugyanilyen arányban maradt alul a bolgár Levszki Szófiával szemben az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában. 

Európa-liga: A Ružomberokon kívül két szlovákiai és minden magyar csapat továbbjutott - a Slovan az EL-ben folytatja
Fotó: TASR

A DAC hosszabbításba torkolló mérkőzésen 2:2-es döntetlent játszott a lengyel Cracovia Kraków ellen, ami azt jelenti, hogy Peter Hyballa csapata idegenben lőtt góllal továbbjutott a 2. fordulóba. A nagyszombati Spartak egy hete kétgólos mankót szedett össze Bosznia-Hercegovinában, viszont a visszavágón hátrányát még a rendes játékidőben sikerült ledolgoznia. A hosszabbítás nem hozott további találatot, így jöhettek a büntetők, amelyben a Spartak bizonyult jobbnak.

A magyar csapatok finoman szólva már egy hete bebiztosították a továbbjutásukat, ezúttal mindhárom együttes döntetlent játszott ellenfelével, így a Debrecen, a Honvéd és a MOL Fehérvár is továbbjutott a következő fordulóba.


El-selejtező, 1. forduló, visszavágók:

B36 Tórshavn (feröeri)-Crusaders (északír) 2-3 (1-2)
Továbbjutott: a Crusaders kettős győzelemmel (5-2).

Hajduk Split (horvát)-Gzira (máltai) 1-3 (1-0)
Tj.: a Gzira (3-3), idegenben szerzett több góllal.

Hibernians (máltai)-Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 0-1 (0-0)
Tj.: a Sahtyor Szoligorszk kettős győzelemmel (2-0).

NK Mura (szlovén)-Makkabi Haifa (izraeli) 2-3 (1-2)
Tj.: a Makkabi Haifa kettős győzelemmel (5-2).

IFK Norköpping (svéd)-St. Patricks (ír) 2-1 (1-0)
Tj.: a Norköpping kettős győzelemmel (4-1).

FK Shkupi (macedón)-Pjunik Jereván (örmény) 1-2 (0-2)
Tj.: a Pjunik (5-4).

FK Vityebszk (fehérorosz)-Kuopio PS (finn) 1-1 (1-0)
Tj.: a Kuopio (3-1).

Ballymena (északír)-Malmö FF (svéd) 0-4 (0-1)
Tj.: a Malmö kettős győzelemmel (11-0).

Buducnost Podgorica (montenegrói)-Trans Narva (észt) 4-1 (1-1)
Tj.: a Buducnost kettős győzelemmel (6-1) .

NK Domzale (szlovén)-Balzan (máltai) 1-0 (1-0)
Tj.: a Domzale kettős győzelemmel (5-3).

Glasgow Rangers (skót)-St Joseph's (gibraltári) 6-0 (2-0)
Tj.: a Rangers kettős győzelmmel (10-0).

Kilmarnock (skót)-Connah's Quay (walesi) 0-2 (0-0)
Tj.: a Connah's Quay (3-2)

Radnicki Nis (szerb)-Flora Tallinn (észt) 2-2 (0-0)
Tj.: a Flora Tallinn (4-2).

Spartak Trnava - Radnik Bijeljina (bosnyák) 2-0 (1-0, 2-0, 2-0) - tizenegyesekkel: 3-2
Tj.: a Spartak Trnava (2-2), tizenegyesekkel.

Legia Warszawa (lengyel)-Europa FC (gibraltári) 3-0 (2-0)
Tj.: a Legia (3-0).

Shamrock Rovers (ír)-Brann Bergen (norvég) 2-1 (0-0)
Tj.: a Shamrock Rovers (4-3).

KR Reykjavik (izlandi)-Molde (norvég) 0-0
Tj.: a Molde (7-1).

Fehérvár FC-FK Zeta (montenegrói) 0-0
Tj.: a Fehérvár FC (5-1).

FK Kukesi (albán)-Debreceni VSC 1-1 (1-0)
Tj.: a Debrecen (4-1).

Levadia Tallinn (észt)-Stjarnan (izlandi) 3-2 (1-1, 2-1, 3-1) - hosszabbítás után
Tj.: a Stjarnan (4-4), idegenben szerzett több góllal.

Dinamo Minszk (fehérorosz)-FK Liepaja (lett) 1-2 (0-1)
Tj.: a Liepaja (3-2).

Levszki Szófia (bolgár)-Ružomberok 2-0 (1-0)
Tj.: a Levszki Szófia kettős győzelemmel (4-0).

Apollon (ciprusi)-Kauno Zalgiris (litván) 4-0 (2-0)
Tj.: az Apollon kettős győzelemmel (6-0).

Cracovia (lengyel)-DAC 2-2 (1-0, 1-1, 1-2) - hosszabbítás után
Tj.: a DAC (3-3), idegenben szerzett több góllal.

Haugesund (norvég)-Cliftonville (északír) 5-1 (3-1) (1-0)
Tj.: a Haugesund kettős győzelemmel (6-1).

Milsami (moldovai)-FCSB (román) 1-2 (0-2)
Tj.: az FCSB kettős győzelemmel (4-1).

Neftci Baku (azeri)-Speranta Nisporeni (moldovai) 6-0 (4-0)
Tj.: a Neftci Baku kettős győzelemmel (9-0).

Petrocub (macedón)-AEK Larnaca (ciprusi) 0-1 (0-0)
Tj.: az AEK Larnaca kettős győzelemmel (2-0).

Torpedo Kutaiszi (georgiai)-FK Ordabaszi (kazah) 0-2 (0-0)
Tj.: az Ordabaszi kettős győzelemmel (3-0).

Vaduz (liechtensteini)-Breidablik (izlandi) 2-1 (0-0)
Tj.: a Vaduz (2-1).

Zrinjski Mostar (bosnyák)-Akademija Pandev (macedón) 3-0 (0-0)
Tj.: a Zrinjski Mostar kettős győzelemmel (6-0).

Hapoel Beer Seva (izraeli)-FK Laci (albán) 1-0 (0-0)
Tj.: a Hapoel Beer Seva (2-1).

Progres Niedercorn (luxemburgi)-Cork City (ír) 1-2 (0-1)
Tj.: a Progres Niedercorn (3-2).

UE Engordany (andorrai)-Dinamo Tbiliszi (georgiai) 0-1 (0-0)
Tj.: a Dinamo Tbiliszi kettős győzelemmel (7-1).

Zalgiris Vilnius (litván)-Budapest Honvéd 1-1 (1-0)
Tj.: a Budapest Honvéd (4-2).

FK Tobol (kazah)-Jeunesse Esch (luxemburgi) 1-1 (1-0)
Tj.: a Jeunesse Esch (1-1), idegenben szerzett góllal.

Kajrat Almati (kazah)-Siroki Brijeg (bosnyák) 2-1 (0-0)
Tj.: a Kajrat Almati kettős győzelemmel (4-2).

Makedonija GP (macedón)-Alaskert FC (örmény) 0-3 (0-1)
Tj.: az Alaskert kettős győzelemmel (6-1).

Teuta Durres (albán)-Ventspils FK (lett) 1-0 (0-0)
Tj.: a Ventspils (3-1).

Inter Turku (finn)-Bröndby IF (dán) 2-0 (0-0)
Tj.: a Bröndby (4-3).

Rigas FS (lett)-Olimpija Ljubljana (szlovén) 0-2 (0-1)
Tj.: az Olimpija Ljubljana (4-3).

Rovaniemi (finn)-Aberdeen (skót) 1-2 (1-1)
Tj.: az Aberdeen kettős győzelemmel (4-2).

Universitatea Craiova (román)-Szabail (azeri) 3-2 (1-0)
Tj.: a Craiova kettős győzelemmel (6-4).


-para-