Európai Szuperkupa - Zidane szerint a Real kézben tartotta az Manchester United elleni finálét

2017. augusztus 9. - 10:33 | Sport

Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a Manchester United elleni Szuperkupa-győzelemnek "két záloga" volt, José Mourinho pedig a vesztes mérkőzés ellenére is több dolognak tudott örülni.

Európai Szuperkupa - Zidane szerint a Real kézben tartotta az Manchester United elleni finálét
Fotó: TASR/AP

"A győzelmünknek két záloga volt. Az egyik, hogy kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, a másik, hogy a legjobb pillanatban használtuk ki a lehetőségeinket" - mondta Zinédine Zidane. A francia szakember hozzátette: a második félidőben visszafogott teljesítményt nyújtott a csapata, viszont az első felvonásban sikerült "látványosan" játszaniuk.

"Olyan tehetséges játékosaink vannak, akik mindig győzni és fejlődni akarnak" - dicsérte a madridi futballistákat Zidane.

"Néha akkor sem tartom meg az érmet, amikor nyerek, képzeljék el, amikor veszítek" - nyilatkozta José Mourinho, a Manchester United szakvezetője, aki elárulta: számára az érem nem sokat jelent, így azt otthon odaadja a gyerekeinek. A portugál az uefa.com-nak elmondta, a vereség ellenére több dolognak is örül. Az egyik, hogy a Premier League-ben nem találkoznak majd a Real Madriddal, illetve kétgólos hátrányban is képesek voltak küzdeni, ráadásul 1-2-nél komoly esélyük volt az egyenlítésre.

A Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid története során negyedszer hódította el az európai Szuperkupát, miután kedden este 2-1-re legyőzte az Európa Ligában címvédő Manchester Unitedet Szkopjéban.

(MTI)