Európai Szuperliga: A német futballelnök azonnal eltiltaná a 12 alapító klubot

2021. április 20. - 16:44 | Sport

Fritz Keller, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke azonnali hatályú eltiltását javasolta annak a 12 alapító klubnak, melyek hétfőn bejelentették az Európai Szuperliga megalakulását.

Európai Szuperliga: A német futballelnök azonnal eltiltaná a 12 alapító klubot
Fotó: Getty Images

A sportvezető a DFB hivatalos közösségi oldalán kifejtette, nemcsak a klubok felnőtt, hanem azok korosztályos csapatait is azonnal ki kellene zárni mindenfajta versenysorozatból, amíg meg nem gondolják magukat, és fogadják el a jelenlegi állapotokat. Hozzátette: az egyesületek kizárólag a pénztárcájukra gondoltak, míg szurkolóikra, akik a világ legjobb klubjaivá tették őket, egyáltalán nem.

"A tizenkét klub önző magatartásának már semmi köze nincs ahhoz a játékhoz, amelybe gyerekként beleszerettünk. A labdarúgás nyitott és mindenki számára elérhető. Egy ilyen zárt Szuperliga viszont csak a szupergazdagoknak és szuperszívteleneknek szól" - hangsúlyozta.

A húszcsapatosra tervezett Szuperligát hat angol - Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz - Juventus, AC Milan, Internazionale - és három spanyol - Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid - sztárklub hozta létre. A ligát a JP Morgan amerikai befektetési bank 3,5 milliárd euróval kész megtámogatni. A tervek szerint az új versenysorozatnak 15 állandó tagja lenne.

Az alapítók között nincs német klub, sajtóhírek szerint a Bayern München és a Borussia Dortmund 30 napot kapott arra vonatkozóan, hogy döntsön a belépésről.

A hétfői bejelentés heves ellenreakciókat és bírálatokat váltott ki politikai szinten is, az európai szövetség (UEFA) pedig jelezte, hogy eltiltják a válogatottól a Szuperligában játszókat.

(MTI)