Európaiak beszélgetéseit is lehallgatta a Facebook

2019. augusztus 28. - 13:29 | Tech

A Facebook augusztusban közepén ismerte el a Bloomberg hírügynökségnek küldött közleményében, hogy korábban – saját állítása szerint a felhasználók engedélyével – lehallgatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített – írja a 24.hu. 

Európaiak beszélgetéseit is lehallgatta a Facebook
Fotó: AP

Nem sokkal később leszögezték, hogy európai felhasználók nem voltak érintettek a projektben, és hogy kizárólag az Egyesült Államokban folytatták a tesztet. A Politico legfrissebb cikke szerint viszont uniós állampolgárok is érintettek a lehallgatási-botrányban, egész pontosan 48 felhasználó beszélgetéseit gyűjtötték össze a tudtuk nélkül, 14 uniós országból.

Ennek nyomán minden érintett ország a saját hatáskörében indíthat vizsgálatot. A GDPR értelmében akár éves bevételnek 4 százalékát is kiszabhatják bírságként a Facebookra, ha bebizonyosodik, hogy a közösségi óriás megszegte az adatvédelmi irányelveket.

A Bloomberg jelentése szerint a felvételeket mesterséges intelligencia segítségével számítógépek alakították írott szöveggé, és a Facebook alvállalkozók százainak fizetett azért, hogy a leiratok pontosságát ellenőrizzék, amihez meg kellett hallgatniuk a felvételeket, amelyeket a vállalat anonimizált. A leiratokat kezelő munkatársak aggodalmukat fejezték ki munkájuk etikai vonatkozásai miatt, mert sem a felvételek eredetét, sem a felhasználásuk célját nem ismerték. A pénzügyi hírügynökség jelentése szerint a Facebook arról nem adott tájékoztatást, hogy a vállalat mit kezd a hangfelvételekkel.

Hasonló gyakorlatot a digitális asszisztenseket kínáló Amazon, Google és Apple is alkalmazott, ám az elmúlt hetekben a Google és az Apple is tudatta, hogy felhagytak a hangfelvételek készítésével. Az Amazon pedig lehetőséget biztosít ügyfeleinek arra, hogy kikapcsolják az Alexa nevű mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetéseik felhasználását.

24.hu

Címkék: Facebook, lehallgatás