Év végéig 2500 euró stabilizációs hozzájárulás az egészségügyben
Két részletben kapják meg az egészségügyi dolgozók a stabilizációs hozzájárulást, 2500 eurót még az év végéig.

Az összeg másik felét attól függően, hogy mikorra sikerül elfogadni azt a törvénymódosítást, amely mentesíti a hozzájárulást az egészségbiztosítási és szociális járulékok befizetése alól.
A módosítás parlamenti elfogadását követően azt még alá kell írnia az államfőnek is, azután lép hatályba – tájékoztatta a TASR-t Petra Lániková, az egészségügyi tárca szóvivője.
Az eredeti javaslatban 5000 eurós stabilizációs hozzájárulás szerepel, és az összeg a törvények szerint a bruttó fizetés része, mindenféle járulékfizetési kötelezettséggel.
„December 31-ig 2500 eurót kapnak meg az alkalmazottak, tisztán 2500 eurót utalnak át a számlájukra”
– magyarázta a tárca.
Hogy a második részletben mekkora összeget kapnak, az a törvénymódosításon múlik. Ha sikerül elfogadni a törvényhozásban, akkor az 5000 euróból csak az adóelőleget vonják le.
„A maradék összeget a januári fizetésükkel kapják meg az alkalmazottak”
– közölte a minisztérium, becslése szerint ebben az esetben körülbelül 1500 eurót.
Ha a parlament nem fogadja el a törvénymódosítást, az 5000 euróból a járulékokat is levonják, és munkaadói járulékot is kell fizetni.
„A maradék összeget a 2022-es decemberi fizetéssel kapják meg az alkalmazottak 2023 januárjában”
– közölte a tárca, hozzátéve, hogy hozzávetőleg 150 eurót.
„Remélem, hogy a parlamenti képviselők elfogadják a módosítást, és így a járulékbefizetésektől mentesítve magasabb összeget kapnak az egészségügyi dolgozók, mint a törvénymódosítás elfogadása nélkül”
– jelentette ki Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügyi miniszter.
A kormány a múlt héten hagyott jóvá 5000 eurós stabilizációs hozzájárulást az egészségügyi dolgozók számára, a pénzügyminisztérium 200 millió eurót különített el a kifizetésére. Az egészségügyi dolgozóknak kötelezniük kell magukat, hogy három évet ledolgoznak az ágazatban
TASR