Eva Rezešová bocsánatot kért az általa okozott balesetben elhunytak hozzátartozóitól

A milliárdos családból származó Eva Rezešová Friderikusz Sándor YouTube-os Podcastjában beszélt a tragédiával végződő balesetről, amelyet ittas állapotban okozott 2012-ben, Magyarországon, az M3-as autópályán.

Eva Rezešová bocsánatot kért az általa okozott balesetben elhunytak hozzátartozóitól
Archív felvétel (Fotó: TASR)

Rezešovát 9 év börtönre ítélték, ám jó magaviselet miatt csak 6 évet kellett leülnie, 2018-ban szabadult. A milliomosnő most először nyilatkozott a történtekről. Friderikusz kérdésére, hogy miért Magyarországon adja első interjúját, Rezešová azt válaszolta, azért, mert a tragédia Magyarországon történt. Mióta kiengedték a börtönből, nem járt Magyaroszágon, bevallása szerint képtelen volt átlépni a határt, s ha Friderikusz nem szólítja meg, nem is tette volna meg egyhamar. Fura érzésekkel érkezett Budapestre, hisz ott töltötte a börtönéveit.

Eva megjegyezte, hogy teljesen más ember lett belőle. Régen felelőtlen volt, s azt gondolta, hogy övé a világ, s ő mindent megtehet, hisz ott van anyu, apu és elrendeznek mindent, ha ő bajba keveredik. Igaz, a tragédia előtti években ez már nem volt teljesen így,  mivel gyermekei születésének köszönhetően változott egy kicsit - már nem ő állt az első helyen, hanem a lányai. Friderikusz kérdésére, hogy mitől lett más ember, azt válaszolta, hogy a bűntudat miatt, amit a mai napig érez a történtek miatt. A hat év börtön alatt jött rá arra, hogy az embernek a tetteiért vállalni kell a felelősséget.

Szó esett arról is, hogy pontosan mi előzte meg a tragikus balesetet, miért száguldott Kassáról Pozsonyba, s mire emlékszik a tragédiából. Eva elárulta, hogy homályosak az emlékei, sok részlet kiesett, így nem igazán tudja felidézni azokat. Az előzményekről azonban bővebben beszélt. Elmesélte, hogy feldúltan távozott Kassáról, miután összeveszett második gyermekének édesapjával, Erik Fischer vállalkozóval, aki elmondása szerint nem igazán fogadta el közös gyermeküket, amit ő akkoriban nagyon nehezen tudott feldolgozni. Ez okozta kettejük között a konfliktust, amit Rezešová szerint a férfi provokált ki.

Rezešová az egész bíróság eljárás alatt tagadta a bűnösségét. Arra a kérdésre, hogy miért viselkedett így, azt válaszolta, sok hibát követett el akkoriban. Megjegyezte azt is, hogy azért mutatta kemény arcát a bíróságon, mert nem érezte tetteinek a súlyát, nem akart gyengének tűnni. Így utólag bevallotta, rémálomként élte meg azt, ami akkor történt. Most azonban a kamerába belenézve őszintén bocsánatot kért a balesetben elhunytak hozzátartozóitól.

Jelenlegi életéről is beszélt. Egy kassai hotel recepciósmenedzsereként dolgozik. Nagyon élvezi a 8 néha 12 órás munkát. Régebben nem kellett pénzt keresnie, hisz nem volt rászorulva. Most azonban nagyon jólesik neki, ahogy fáradtan hazaér egy-egy munkanap után.

Eva Rezešová 2012. augusztus 21-én hajnalban a magyarországi M3-as autópályán X6-ös BMW-jével ittasan, mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant az áldozatok Fiat Puntójába. A Fiat kigyulladt, a benne ülő két házaspár meghalt. A Budapest Környéki Törvényszék 2014 szeptemberében kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletének szóbeli indoklása szerint a vádlott bűnössége kétséget kizáróan bizonyított, a szakértők szerint a baleset még a nagy sebesség ellenére is elkerülhető lett volna, ha a sofőr nem ittas.

A kelet-szlovákiai nőt jogerősen 9 év börtönre ítélték, ugyanakkor jó magaviselete miatt büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhatott. Miután a 2012 augusztusában történt baleset óta majdnem egyfolytában fogva tartották, a hat év 2018 augusztusában telt le.

-para-