Évadmondat, Komáromi Jókai Színház - 2016-2017: „Fókuszban a társadalmi megosztottság”
Hosszú idő óta nem volt számomra olyan bíztató a Komáromi Jókai Színház bejelentett színházi évada, mint a mostani.
Sokan, sok helyen nehezményezték azt, hogy a Komáromi Jókai Színház vezetése folyamatosan késlekedik a színházi évad meghírdetésével. Azt, hogy a korholások hatására történt-e, vagy nem, a tényen mit sem változtat: idén, május 17-én, a Kassai Thália Színházzal közösen tartott sajtótájékoztatón Tóth Tibor színidirektor ismertette a társulat következő évadját, amelynek alapgondolata: fókuszban a társadalmi megosztottság. Annak, hogy a repertoárhoz találták-e ki a szlógent, vagy a jelmondat alapján válogattak műveket, nincs jelentősége, mert a koncepció és a választás –- a Naftalin kivételével (Heltai Jenő)— teljes harmóniában áll egymással.
A társadalmi megosztottságnak két ága és két iránya van: az egyik: a társadalomban való lét, a másik, a társadalomból kirekesztett élet. Az első vízszintes, a második függőleges. Az első a tömegben való helyezkedés, a másik a társadalmi szintből történő kiemelkedés. A bukás a ritkább eset, de, ha előfordul, akkor drámai a vég. Ebből a sablonból építkeznek a drámaírók. Még a nagyok is.
Az ügynök halála( Arthur Miller) az amerikai álom negatív vonzatú története, a hamvasi modellben a vertikális változat: az egzisztenciális ellehetetlenülés kórtünetei. A siker: álom. A bukás: valóság. De: az amerikai álom a halálon túl is működőképes: öld meg magad Willy Loman, így a sírból is támogathatod a családod, hiszen anno kötöttél egy életbiztosítást. És soha ne add fel Willy Loman, aki kifektetett, majd küld a koporsódra egy ötven dolláros koszorút.
A nép ellensége, (Henrik Ibsen) már a dráma címében is ott lüktet a társadalmi megosztottság: egyedül a köz, egyedül a társadalom, egyedül a pénz hatalma ellen. A kézenfekvő, bizonyított igazság hiábavaló, nem ellensúlyozza a meggazdagodás, a zabálás csábítását. Ibsen fölvetése attól (is) hiteles, hogy ezt a traumát a saját bőrén tapasztalta, amikor úgy maradt egyedül a közvéleménnyel szemben a német-dán háború idején, mint Tomas Stockmann doktor a mérgezett forrásvizeknél.
Akár az emberi társadalom gyilkos kórjának, akár a történeti folyamat kényszerű velejárójának tekintjük a társadalom különböző formájú, szándékú és hevületű megosztottságát, a Rómeó és Júlia (William Shakespeare) minden ilyen irányú fejtegetésnek a kezdete és a vége: alfa és omega. Olyan kiinduló pont, amelynek alapján értelmezhető és definiálható az a tünet, amely egyidőben vád és megbocsátás, szerelem és gyűlölet, vakság és feleszmélés; mindez mindig vagy túl későn, vagy túl korán.
A Bányavakság (Székely Csaba) a romániai táj vegyes lakosságú mikrovilágában folyamatban levő emberi, közéleti, politikai, erkölcsi, törvényességi megosztottság kórlapja, vagy inkább szintézise. Az új társadalom régi-új embereinek, eszméinek, vagy éppen butaságának a szembeszegülése, szélmalom harca; a látszólagos hatalomért dúló kicsinyes ütközeteket megörökítő képeslapok, pillanatfelvételek.
Lehet véletlen, de mindenképpen szokatlan, hogy a színházi évadban bemutatásra kerülő mesejáték, a Nyolckor a bárkán (Ulrich Hub) is összhangba került az évadmondat tartalmi részével, de, mert mesejátékról van szó, ne keressünk benne ideológiai szálakat még akkor sem, ha azokban ugyancsak bővelkedik.
Szóba került már a Naftalin című Heltai komédia, s az is jeleztem, hogy kilóg a sorból, ami azért nem róható fel a dramaturgiai terv készítőinek, mert ez az előadás az Esztergomi Várszínházzal történő együttműködésben valósul meg.
Hosszú idő óta nem volt számomra olyan bíztató a Komáromi Jókai Színház bejelentett színházi évada, mint a mostani. Érezni benne a tudatosságot és a felelősséget. Jó ezt rögzíteni.
