Éveken át ezreket végeztek ki egy Damaszkuszhoz közeli börtönben

A szíriai kormány foglyok ezreit végezte ki tömeges akasztásokkal, és módszeresen megkínoztatta foglyait egy Damaszkuszhoz közeli katonai börtönben - állítja kedden közzétett jelentésében az Amnesty International.

A nemzetközi emberi jogi mozgalom által összegyűjtött tanúvallomások 2011 és 2015 közötti kivégzésekről szólnak, de a jelentés szerint valószínűleg máig folynak ezek a háborús bűnnek minősülő cselekedetek. A szervezet ENSZ-vizsgálatot szorgalmaz az ügyben.

A szíriai kormány és Bassár el-Aszad elnök eddig mindig visszautasította azokat a jelentéseket, amelyek szerint a 2011 óta tartó, százezrek életét követelő szíriai polgárháborúban kínzásokat és bírósági ítélet nélküli kivégzéseket hajtottak volna végre.

Az Amnesty International (AI) által összefoglalt beszámolók szerint hetente átlagosan 20-50 embert akasztottak fel a Damaszkusztól északra lévő Szednaja katonai börtönben. A jelentés 5 és 13 ezer közé teszi a polgárháború első négy évében itt kivégzettek számát.

"Az áldozatok túlnyomó többsége olyan civil volt, akit a kormány ellenzékéhez tartozónak gondoltak" - áll az AI jelentésében. "A Szednaja katonai börtön számos más foglyával azután végeztek, hogy módszeresen megkínozták és szándékosan éheztették őket, valamint megvonták tőlük a vizet, és minden gyógyszert vagy orvosi ellátást."

A bebörtönzötteket, akik többségükben hűtlenséggel vádolt katonák és a felkelésben részt vevő emberek voltak, katonai bíróságok színleg megtartott tárgyalásain ítélték halálra, nem egyszer kínzással kicsikart vallomások alapján - írja az Amnesty.

A kivégzéseket titokban hajtották végre, és a meggyilkoltakat a fővároson kívül ásott tömegsírokban hantolták el, a családokat pedig sohasem tájékoztatták hozzátartozóik sorsáról.

Az emberi jogi mozgalom jelentését összesen 84 tanúval - köztük őrökkel, katonákkal, egykori foglyokkal, bírákkal és ügyvédekkel, valamint a szíriai börtönviszonyokat ismerő szakértőkkel - készített interjú alapján állították össze.

"Szíria állam támogatóinak, mindenekelőtt a(z ENSZ) Biztonsági Tanácsban állandó tagsággal rendelkező Oroszországnak, valamint Iránnak el kell ítélniük a törvénytelen kivégzéseket és Szíria állam népirtó politikáját, s minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy ezeknek véget vessenek" - szögezte le az Amnesty International.

MTI/para