Exfelesége szerezte meg Piťo egykor nagy csinnadrattával letámadott villáját!

2019. szeptember 15. - 10:40 | Belföld

A 2011-ben letartóztatott Juraj Ondrejčák, a pozsonyi alvilág azt megelőző évtizedének legerősebb alakjának villáját tavaly júniusban kezdte árulni az állam, de eleinte nem kellett senkinek - tudta meg a SME.

Exfelesége szerezte meg Piťo egykor nagy csinnadrattával letámadott villáját!
Archív felvétel

2011 novemberének egyik hajnalán kommandósok törtek rá a szervezett bűnözés egyik fővezérére annak lamacsi házában. A gyerekszoba ablakát törték be, füstgránátokat dobáltak szét. körbevették az épületet és még a házhoz vezető utcát is lezárták.

Piťo apja, Marián Ondrejčák akkoriban a Plus jeden deň napilapnak nyilatkozott róla, hogy fia akkori barátnője, Adriana Pospíšilová otthon tartózkodott, ahogy két kislányuk is. "Azt mondta nekem a telefonban, hogy Juraj már öt perce kinyitotta az ajtókat, de még mindig az ablakokat törték be a gyerekszobán. Nem is értem, a lépcsőkön hamarabb feljutottak volna..." - mesélte.

Ondrejčákot 2014-ben 16 év letöltendő börtönre ítélték, vagyonát pedig az állam elkobozta. Villáját a hozzá tartozó kerttel együtt tavaly júniusban kezdték árverezni, Karol Kovár vagyonkezelő közreműködésével, ám senkinek nem kellett. Ehhez köze lehet annak is, hogy a villát csak félig birtokolta Ondrejčák, a másik fele exfeleségéé, Martina Ondrejčákováé volt.

A villa egészének értékét a hozzá tartozó hatalmas telekkel együtt 572 ezer euróra becsülték, így a fele 286 ezer euróba került. Tavaly októberben ezt a másik felét 245 ezerért lefoglalta egy gasztronómiai területen tevékenykedő vállalkozó. A SME nem közölte a nevét, érdeklődésükre viszont elárulta, hogy azért vásárolta meg a tulajdonrészt, mert a villa szép helyen található, és mindegy számára, hogy ki volt előtte a tulajdonosa. Végeredményben azonban mégsem vásárolta meg a villa felét, a lapnak elárulta, hogy azért, mert a bank nem adott rá pénzt.

Martina Ondrejčákovának elővásárlási joga volt a villára, de nem élt vele. Idén márciusban pedig elárverezték a villa felét 220 ezerért. Azt a SME-nek sem sikerült kideríteni, hogy közvetlenül vagy közvetve, de végül Ondrejčáková lett a tulajdonosa.

A lap megpróbálta elérni telefonon a nőt, de nem tudtak számot szerezni rá, mivel az ismerősei azt nem adták meg. Felkeresték azon a címen, amelyet a villa tulajdonlapján tüntetett fel, de ott már egy férfi nyitott ajtót, aki azt állította, hogy Ondrejčáková már nem lakik ott.

(SME)