Ez az élelmiszer véd a légszennyezettség káros hatásaitól

Az olívaolaj többek között a rák kialakulásának kockázatát, a magas vérnyomást és a ráncok létrejöttét is csökkenti, most pedig egy újabb pozitív tulajdonságára derült fény: véd a légszennyezés káros hatásaitól is – írja a femcafe.hu.

Ez az élelmiszer véd a légszennyezettség káros hatásaitól
-illusztráció-

Az Environmental Protection Agency kutatói középkorú embereket vizsgáltak, akik három csoportba osztottak aszerint, hogy milyen olajat használnak étkezéshez és esetükben a légszennyezettség milyen betegségeket okozhat. Az első csoport egy hónapon keresztül naponta 3 halolaj-kapszulát, a másik csoport 3 olívaolaj-kapszulát szedett, míg a 3. csoport semmiféle étrendkiegészítőt nem fogyasztott. Eközben az alanyoknak több órán keresztül kellett tiszta, majd szennyezett levegőt szívniuk, a szakemberek pedig közben ellenőrizték a szívük egészségét, a vérnyomásukat és az artériás funkcióikat.

Ezt követően jutottak arra a következtetésre, hogy az olívaolaj javította a szervezet reakcióját a szennyezett levegővel szemben. Egészen pontosan javította az ereknek azon képességét, hogy reagáljanak a légszennyezés okozta stresszre, továbbá növelte a fehérjék szintjét a vérben, ami a vérrögök kialakulását gátolja. Wayne Cascio háziorvos az eredményeket látva elmondta, a vérrögök szívinfarktust és agyvérzést idézhetnek elő. És hogy minek köszönhető az olívaolaj ezen pozitív tulajdonsága? A kutatók valószínűsítik, hogy az az összetevője a felelős érte, amely gyulladásgátló hatással is bír.

femcafe.hu