Ez a "Gorilla" magával viheti Ficót is a börtönbe

Sidó Árpád | 2021. október 25. - 18:30 | Vélemény

Minden arra vall, hogy a rendőrség alaposan elrontotta Robert Fico egész hetét. Sőt, még az is lehet, hogy hónapokra lefagy a vigyor az ellenzéki pártelnök ajkáról és még karácsonykor, a fa alatt is emiatt fog őrjöngeni. Feltéve, ha szabadlábon lesz akkor. 

Ez a "Gorilla" magával viheti Ficót is a börtönbe
Fotó: TASR

Néhány szlovákiai lap hétfőn délután megszellőztette, hogy a zsaruk egy újabb "Gorilla-felvétellel" rukkoltak elő, ami nagyot szólhat. Olyan kép- és hanganyagról van szó, amit az ügyészség utólag a Tisztítótűz anyagához csatolt hozzá, és az ügy egyik főszereplőjéről a büntetőbíróságnak kedden kell döntést hoznia. A bíróság arról fog határozni, hogy meghosszabbítsák-e a rendőrségen belül korábban működő maffia egyik tagjának, a korábbi rendőrfőkapitánynak, Tibor Gašparnak a vizsgálati fogságát.

A szenzációs felvételeket egy hétvégi házban elhelyezett kamera rögzítette, és nem feleslegesen, mert olyan díszes társaság vonult fel a helyszínen, mint a többszörös exkormányfő, annak korábbi jobbkeze, Robert Kaliňák volt belügyminiszter vagy Marek Para ügyvéd, aki a legdurvább arcok jogi védelmét látja el, beleértve Marian Kočnert is. De a videón ott díszeleg Gašpar fia is, meg az említett zsarusági bűnszervezet főnökének, a nyitrai Norbert Bödörnek a papája, Miroslav Bödör oligarcha is. És a jeles banda tagjai természetesen arról dumcsizgattak, hogyan kezeljék a rácsok mögött ülő Gašpar, Bödör, valamint az elítélt speciális ügyész, Dušan Kováčik ügyét.

Nem akármiről van szó, hiszen a Tisztítótűz fedőnevű nyomozás derítette ki, hogy Norbert Bödör állt a rendőrségi testületen belüli bűnszervezet élén. A ranglétrán alatta szerepelt Tibor Gašpar országos főzsaru, még lejjebb pedig lényegében a NAKA akkori teljes vezetése, illetve Dušan Kováčik speciális ügyész. Az eddigi tanúvallomások és a rendőrség által begyűjtött egyéb információk szerint Bödör szabhatta meg, a rendőrök hogyan döntsenek bizonyos érzékeny ügyekben, és ő adta a pénzt ezekre a műveletekre. A NAKA 2015-ben 8 hónapon keresztül az ő utasításai alapján figyelte meg vagy hallgatta le azokat a személyeket, akik a hatalom szempontjából kényelmetlennek bizonyultak, mint például Igor Matovič, Richard Sulík vagy Daniel Lipšic. A megszerzett információkat aztán Gašparon keresztül Bödörhöz továbbították, aki meg az egészet lepasszolhatta a Smer vezetésének, amelyik párt akkor még egyedül, koalíciós partnerek nélkül kormányozta az országot.

Azóta több kormányváltás is történt, a tavalyi azonban megpecsételte ennek az azóta megszűnt rendőrségi maffiának, és a Smernek is a sorsát. Tibor Gašpar tavaly november óta ül vizsgálati fogságban, Bödör - egy másik ügy miatt - 2020 júliusától piheghet hasonló körülmények között a rácsok mögött, és idén szeptemberben Kováčikot bűnszervezet támogatása, kenőpénz elfogadása, valamint hivatali visszaélés folytatólagos elkövetése miatt 14 év szabadságvesztésre és vagyonelkobzásra ítélték.

Most mindenki árgus szemmel figyeli majd, mit sikerült rögzítenie a rendőrháborútól megtépázott zsaruságnak. Mert már az is szép, hogy a hatóságok egyáltalán ilyen akciót titokban nyélbe tudtak ütni. Ha minden jól megy, napokon belül kiderül, mit tartalmaz a víkendházi kupaktanács felvétele. Egy majdnem húsz évvel ezelőtti anyagon egy Ficóéhoz hasonló hang azzal hencegett, hogy sikerül a pártjának 75 millió koronát - 2 millió eurót - szereznie. Aztán amikor nyilvánosságra került a hanganyag, az egészet letagadta. Most nehezebb dolga lesz cáfolni a történteket. Nem elég, hogy ebben az esetben egy rendőrségi dokumentumról van szó, de ezúttal látni lehet majd, ahogy a jól ismert Fico-féle orgánum egy a Smer elnökére kísértetiesen emlékeztető figura szájából tör elő.

Sidó Árpád

Címkék: Robert Fico