Ezek azok a kategóriák, amiket a reklámszünetben díjaznak az Oscar-gálán

Az amerikai filmakadémia hétfőn bejelentette, hogy melyik az a négy Oscar-kategória, amelynek díját a reklámszünetben adják át a jövő heti 91. Oscar-gálán, hogy rövidebb legyen a műsor.

Ezek azok a kategóriák, amiket a reklámszünetben díjaznak az Oscar-gálán
-illusztráció- (Fotó: Pixabay)

Az operatőr, a vágó, a smink és haj, valamint a kisjátékfilm kategória Oscar-díjait idén a gála reklámszünetében vehetik át a győztesek. Az amerikai filmakadémia közleménye szerint a díjazottak beszédeit később, de még a televíziós közvetítésben, megvágva láthatja majd a közönség. Emellett a filmakadémia honlapján és közösségi médiaoldalain élőben közvetítik a díjak átadását.

John Bailey, a filmakadémia elnöke arról tájékoztatta a testület tagjait hétfőn, hogy a szervezet hat szakmai ágazatának végrehajtó bizottságai választották az Oscar-gála hosszának csökkentését, a négy érintett kategóriát pedig a kormányzók tanácsa jelölte ki erre az évre. Bailey ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a filmakadémia mind a 24 díjkategória képviselőit egyformán tiszteletben tartja. A kiválasztott 4-6 kategória éves rotációban változik majd. A filmakadémia egyúttal garantálta, hogy a most reklámszünetre beosztott négy kategória 2020-ban rendes helyet kap a műsorban.

A lépéssel a filmakadémia a mintegy háromórás műsoridőt szeretné lerövidíteni, a gála televíziós nézettsége ugyanis évek óta csökken. Az augusztusban beharangozott megoldással azonban számos jelölt és rajongó sem értett egyet. Alfonso Cuarón, akinek Roma című filmje a legjobb film, rendezés és operatőr kategóriában is Oscar-jelölést kapott, február elején, az Amerikai Rendezők Céhének díjátadóján hangsúlyozta, hogy az Oscar-gálának "a színészek és a különböző kategóriák ünnepléséről kellene szólnia". Hozzátette, hogy szerinte ennek a döntésnek semmi köze a filmhez, ez a közvetítésről, a szórakoztatásról szól, pedig azt is fontolóra kellett volna venni, hogy mit is jelent az Oscar-díjátadó.

Bailey azonban a közleményében arra hivatkozott, hogy az Oscar-gála nézettsége gyorsan változik a mai multimédiás korszakban, és "a műsornak is fejlődnie kell, hogy sikeresen folytathassa tovább a filmek népszerűsítését a világban" - idézte a The Hollywood Reporter. 

Bailey hozzáfűzte, hogy az idei műsorban mind az öt Oscarra jelölt dal elhangzik, továbbá a tavaly elhunytakra emlékező összeállítás alatt a Los Angels-i Filharmonikusok előadása hallható majd Gustavo Dudamel vezényletével.

Az Oscar-díjátadó ceremóniát február 24-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban, a műsort az amerikai ABC tévécsatorna közvetíti élőben és világszerte több mint kétszáz tévécsatornán lesz látható.

(MTI)