Ezen a helyen gyerekeket is halálra ítélnek

2018. december 7. - 19:46 | Külföld

Gyerekek ellen is születtek halálos ítéletek az idén Dél-Szudánban, egyen pedig az ítéletet már végre is hajtották - áll az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet a honlapján pénteken közzétett jelentésben.

Egy tizenhat éves fiú, aki a bűnelkövetés idején még csak 15 volt, illetve egy nő az újszülöttjével szintén a siralomházban van - folytatja a dokumentum, amely egyebek mellett idézi Joan Nyanyuki, a szervezet kelet-afrikai igazgatójának a szavait is: "Rendkívül aggasztó, hogy a világ legfiatalabb nemzete átvette ezt az idejétmúlt, embertelen gyakorlatot, a kivégzést, amikor a világ nagy része már elhagyni készül ezt a szörnyűséget."

Dél-Szudánban a 2018-as év folyamán hajtották végre a legtöbb kivégzést az ország 2011-es megalapítása óta. A hét kivégzett között egy gyerek is volt.

Az országban a függetlenség 2011-es kikiáltása után két évvel polgárháború tört ki Salva Kiir államfő és Riek Machar alelnök politikai vitája miatt. Az összecsapásokban több tízezren meghaltak, több millióan pedig menekülésre kényszerültek a lakhelyükről. Kiir és Machar 2018 szeptemberében aláírta a háborút lezáró békemegállapodást, amely a második egyezmény volt, mert a 2015-ben kötött elsőt a felek nem tartották be.

A polgárháború során gyerekkatonák ezreit képezték ki, akik közül több ezren várnak továbbra is katonai táborokban kiszabadulásukra, azonban a segélyszervezeteknek nincs elég forrásuk a társadalomba való visszailleszkedésük segítésére.

A nemzetközi és az országban érvényben lévő jogrend mindeközben tiltja azoknak a kivégzését, akik a bűnelkövetés idején tizennyolc év alattiak voltak, ahogy nem engedélyezi a szoptatós anyákét sem.

Az AI adatai szerint jelenleg 342 halálraítélt vár sorsára Dél-Szudánban.

MTI