Ezt sosem fogjuk elfelejteni – egy éve annak, hogy Szlovákiát is rabul ejtette a koronavírus!

2021. március 6. - 07:59 | Belföld

Egy évvel ezelőtt, 2020. március 6-án regisztrálták az első koronavírus-fertőzést Szlovákiában. Az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni, milyen hangulat uralkodott az azt megelőző hetekben, illetve a bejelentést követő napokban.

Ezt sosem fogjuk elfelejteni – egy éve annak, hogy Szlovákiát is rabul ejtette a koronavírus!
Illusztráció - Cséfalvay Á. András
Kapcsolódó cikk:

Október 1-jén még csak 54 halálos áldozata volt a járványnak, novembertől szabadult el a pokol Szlovákiában

A történet szlovákiai spinoffja ugyanakkor nem márciusban kezdődött, hanem január végén. Már ekkor koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgáltak egy beteget az egyik pozsonyi kórházban, a gyanú azonban akkor még nem igazolódott be. Ekkor még nemcsak a kormányváltás, de a parlamenti választások előtt voltunk, és Peter Pellegrini akkori miniszterelnök hívta össze az első válságstábot, melyen tájékoztatott a koronavírus-fertőzések európai helyzetéről.

Ján Mikas országos tisztifőorvos akkor még azt mondta, a koronavírus Európában történő terjedésének kockázata mérsékelt. A turistáknak, akik a vírussal fertőzött területekre készülnek utazni, azt tanácsolták, hogy legalább két héttel az utazás előtt oltassák be magukat influenza (!) ellen. kerüljék a helyi piacokat, ahol halakat és élő állatokat árulnak, valamint a helyiekkel történő személyes kontaktust, valamint vegyék komolyan a személyes higiéniát, illetve az élelmiszerekét.

Másnap már három gyanús esetet vizsgáltak Pozsonyban, a kormány pedig létrehozott egy állandó vonalat, melyen bárki tanácsot kérhetett a koronavírussal kapcsolatban. A válságstáb után elrendelték, hogy tartsanak gyakorlatot a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtéren a koronavírussal kapcsolatos esetleges közegészségügyi veszélyek miatt.

Január végén a WHO már nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet rendelt el (ekkor 18 országban volt jelen), Szlovákiában viszont még mindig csak gyanús esetek fordultak elő.

Olyan személyek megbetegedését is vizsgálták, akik Kínából tértek haza, jutott gyanús esetből Besztercebányára és Rózsahegyre is.

Ilyen távlatból viccesnek tűnik Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az WHO főigazgatójának tavaly február 3-án tett kijelentése arról, hogy a koronavírus-járványt ellenőrzés alatt lehet tartani.

Szlovákia egészségügyi felszerelést tartalmazó humanitárius segélycsomagot ajánlott fel Kínának, február 5-én érkezett a kínai gép Pellegrini viszont keménykezű miniszterelnökként azt mondta, csak akkor engedi leszállni, ha a személyzet fent marad. Érsek Árpád akkori közlekedésügyi miniszter pedig a gép őrzéséről számolt be.

Egy hónappal az első koronavírusos eset szlovákiai regisztrálása előtt a Szlovák Posta bejelentette, nem vesz fel Kínába irányuló küldeményeket, Szlovákia ugyanezen a napon 200 ezer eurót ajánlott fel a WHO-nak a koronavírus elleni küzdelemre.

Alig három héttel a parlamenti választások előtt Pellegrini azzal (is) kampányolt, hogy Szlovákia felkészült egy kiterjedtebb koronavírus-járványra, és arra is, hogy kiszűrje a koronavírus-fertőzötteket az egyik keleti határátkelőn.

Az ilyen kijelentések ma már rossz poénnak se jók, noha akkoriban még arról volt szó, hogy a hadsereg 500 egészségügyi alkalmazottat tud bevetni, fel tud állítani egy 70 férőhelyes, ún. mobilkórházat is a lešťi és a malacky-i katonai körzetben, és képes létrehozni egy hermetikusan elzárt, izolált és kontrollált városkát, amelynek a befogadóképessége 2000 főig terjedne.

Két nappal később (február 12.) jött a hír arról, hogy szlovákiai személy is tartózkodik a Diamond Princess nevű kirándulhajón, melyet Japán közelében helyeztek vesztegzár alá. Egy hét telt el, zajlottak az evakuálások, közben pedig már ketten meghaltak a hajón.

Közben Érsekújvárban kórházba került egy nő, aki januárban Kínából tér haza. Átszállították őt Nyitrára, itt igazolódott be, hogy nincs szó koronavírus-fertőzésről. Ugyancsak akadt egy thaiföldi utazónk, aki Nyitrára került kórházba, de nála is negatív lett az eredmény.

Valentin-napig összesen 41 személynél merült fel a koronavírus-fertőzés gyanúja Szlovákiában.

Olaszországban február 23-án már elrendelték a rendkívüli szigorításokat, miután meghalt az első koronavírusos páciens, a közegészségügyi hivatal pedig Szlovákiában már azt javasolta az embereknek, hogy mérlegeljék az olaszországi utazást, mert baj lehet, különösen úgy, hogy egy ottani síelésből hazatért szlovák család került a rózsahegyi kórházba fertőzés gyanújával.

Február 26-án 90 vizsgált mintánál jártunk, akadt ismét gyanús eset Besztercebányán és Nagymihályban is.

Még mindig a parlamenti választások előtt jártunk, amikor minden eddiginél közelebb került hozzánk a járvány, ugyanis február 27-én Bécsben is megjelent a fertőzés.

Mindeközben az emberek elkezdtek egészségügyi eszközöket és fertőtlenítőszereket halmozni, itthon arról készítettünk riportot, hogy Dunaszerdahelyen is mázsaszámra veszik a szájmaszkokat és a Paralent, a Vámbéry alapsuli pedig hazaküldte azokat a diákokat, akik a tavaszi szünetben Ausztriában vagy Olaszországban síeltek. Megvizsgáltuk a helyzetet az egész járásban is.

Február 28-ától elrendelte a szlovák biztonsági tanács minden Szlovákiába érkező utas ellenőrzését a repülőtereken (elkezdték mérni a testhőmérsékletüket), és az osztrák határokon is ellenőrzéseket vezettek be, a Szlovák Posta pedig már Olaszországba sem kézbesített küldeményeket.

Eddig a napig összesen 143 gyanús esetben igazolódott be, hogy vaklármáról van szó, majd ajött a választási hétvége Szlovákiában, amelyen kiderült, hogy a következő években már nem a Smer-SD vagy egy általa vezetett koalíció, hanem valami egészen más formáció fog kormányozni Szlovákiában, és hamar leesett az is, hogy ezt az egész formációt Igor Matovič (OľaNO) fogja vezetni.

A választási éjszaka után azonban Csehországból érkezett a hír, hogy már ott is diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, egyszerre három személynél. Március 3-ára a kivizsgált tesztek száma 195-re nőtt Szlovákiában, de még egy sem lett pozitív, noha ekkor már csak idő kérdése volt, hogy mikor bukkan fel nálunk is a vírus.

Március 4-én északi és déli szomszédunk, Lengyelország és Magyarország is jelentett koronavírusos eseteket, utóbbiban iráni diákokról volt szó.

Egy nappal azelőtt, hogy bejelentették volna Szlovákiában is az első fertőzéses esetet, Dunaszerdahelyen készítettünk körképet arról, hogy a vásárlók leürítették az áruházak polcairól a maszkokat és a kézfertőtlenítőket, hasonló sorsra jutottak a tartós élelmiszerek is, noha azokat az üzletekben hamar újratöltötték. Kiderült az is, hogy nemcsak az áruházak polcairól, de ami súlyosabb, hogy a háziorvosok rendelőiből is hiányoztak a védőfelszerelések.

Beindult a tájékoztatás, ami miatt lassult a forgalom az osztrák határon, és egy ismertetőt adott ki az ügyben a dunaszerdahelyi közegészségügy is.

A cselekmény azonban ekkor már visszafordíthatatlan volt, március 6-án délelőtt Peter Pellegrini leköszönő kormányfő bejelentette: hivatalosan is beigazolódott az első koronavírusos eset Szlovákiában.

Megvan az első koronavírusos fertőzött Szlovákiában – Pellegrini szerint nem kell pánikba esni

Egy 52 éves férfiről van szó a malackai járásbeli Kostolište községből, akit a pozsonyi egyetemi kórházban helyeztek el a fertőző betegségek osztályán, és ami vele kapcsolatban ijesztőbb tény volt, hogy ő sehová sem utazott, ami arra utalt, hogy itthon fertőződött meg. Valószínűleg a fiától, aki Velencében volt, nála azonban nem észlelték a koronavírus tüneteit. Másnap viszont nála és feleségénél is kimutatták a fertőzést. Karanténba helyezték azokat a személyeket, akikkel kapcsolatba kerültek.

Még aznap leállították az Olaszországba tartó repülőjáratokat és látogatási tilalmat rendeltek el a kórházakban. Malackyban elrendelték az iskolák bezárását, Pozsony megye pedig a hatáskörébe tartozó középiskolákét.

A fent említett család három tagja után március 8-án újabb két személynél diagnosztizálták a fertőzést, az elsőként azonosított 52 éves férfi állapota viszont súlyosbodott.

A dunaszerdahelyi régióban március 9-étől érezhettük az első intézkedést a saját bőrünkön, amikor Nagyszombat megye is elrendelte a középiskolák bezárását. Dunaszerdahelyen ekkor egyelőre csak egyetlen városi eseményt halasztottak el, az Év Sportolója díj átadását, Somorja viszont már az alapiskolák és óvodák bezárásáról döntött. Hodos, Bős és Nagymegyer erről másnap döntött.

Még mindig csak március 9-ike volt, amikor 14 napra betiltottak minden sport és kulturális rendezvényt az országban. Március 10-én a püspöki kar a szentmisék kéthetes beszüntetéséről döntött, mi pedig a Dunaszerdahelyi járásban terjedő pletykáknak jártunk utána.

Március 11-én, öt nappal az első eset után már vagy még csak 10 esetnél jártunk, egy nappal később pedig bevezették az országos szükséghelyzetet, valamint felmerült, hogy a külföldről hazatérő szlovák állampolgárokat Bősön helyezhetik karanténba.

Ehhez a naphoz köthető, hogy a WHO világjárvánnyá nyilvánította a Covid-19 megbetegedéseket okozó vírusfertőzést. Az életünk azóta gyökeresen megváltozott, és ugyan a járvány első hullámában csupán 28 halálesetet okozott a koronavírus, a tavaly ősztől indult második hullám óta ez a szám már 7 665, Szlovákia pedig idén élre tört mind a lakosságarányos elhalálozások, mind a kórházban ápoltak számában.

További koronavírusos híreink tavaly március közepétől ITT olvashatók.

(SzT)