Ezüsttálcán a provokáció

Széky János | 2022. július 24. - 07:49 | Vélemény

Három év után Orbán Viktor most újra megörvendeztette bölcsességeivel a rajongó híveit Tusnádfürdőn. A kánikulai világértelmezés az évi két rendszeres nagy beszédének egyike (a másik a februári „évértékelő”), és az ember hiába tudja, hogy nem fog (tartalmilag) újat mondani, most mégis fontos lett volna, hogyan reagál a válságra. Nem az ország válságáról van szó – az állandósult jövőtlen tengődésre nem jó ez a kifejezés –, hanem az uralmi elitnek arról a monstre üzleti és politikai magánvállalkozásáról, ami Magyarországon az állam szerepét betölti.

Ezüsttálcán a provokáció
Fotó: MTI

Ebben a válságban legalább három tényező fonódik össze:

1. Fenntarthatatlanul költségessé vált (mármint az említett politikai-üzleti vállalkozás számára) néhány gazdasági vagy szociális jótéteménynek álcázott, de gazdasági észszerűségtől és szociális lelkiismerettől független politikai művelet, aminek célja a politikai hatalom maximálása volt (kata, „rezsicsökkentés”, de éppígy a közmunkaprogram, és még hátravan a benzinárstop).

2. Mindennek egyik oka, hogy ugrásszerűen megdrágult az orosz földgáz és kőolaj. Nem a háború vagy az erre következő új nyugati szankciók miatt, hanem már 2021 derekától, amikor világgazdaság kezdett visszapattanni a pandémia sokkja után.

3. Bizonytalanná váltak az uniós pénzek, amikre az említett vállalkozás biztosan számított, amikor eltervezte a választások előtti másfél billió forintos kiköltekezést, nyugodtan nevezhetjük szavazatvásárlásnak is. Ezzel egyrészt elzáródik a devizacsap, másrészt nagyon megnehezül, sőt akár lehetetlenné is válhat a család és a klientúra érdekek szerinti jutalmazása. Mindehhez járul az infláció fölött (ami általános jelenség) a forint árfolyamának ijesztő romlása (ami nem az, és nem is az EU politikájából következik).

4. Végül: A vállalkozás „külpolitikájának” egyik alapeleme a Putyin iránti hűség. Mint az ilyen kapcsolatokban általában, az orosz patrónus jutalmazni és büntetni is tud, ezért elvárja, hogy a kliense teljesítsen bizonyos szolgálatokat, függetlenül attól, hogy mi a magyar, hát még az európai érdek. Békeidőben ezt az Unió konfliktuskerülő hatalmasságai még elnézik – kicsi, gyenge ország, nem kell törődni vele, főleg hogy más országoknak is megvannak az orosz bizniszei, különös tekintettel a németekre. De most, az 1945 óta legkiterjedtebb háború idején, ahol (szinte) mindenki a megtámadottak oldalán áll, egyre nehezebb leplezni a moszkovita elkötelezettséget. Ez pedig tovább csökkenti a döntéshozók jóindulatát/elnéző hajlamát a magyar kormányzattal szemben.

Ehhez képest Orbán legfeltűnőbb közlése Tusnádfürdőn az volt, hogy a Kárpát-medencében európai népek keverednek, „mi nem vagyunk kevert fajúak”, és nem is akarunk azzá válni, azaz nem engedünk Európán kívülit a családba. Ami egyfelől színtiszta rasszizmus, megfelel a szótári definíciónak, másfelől véletlenül sincs köze a valóságos válságtényezőkhöz – azon kívül, hogy a döntéshozóktól ezek után még kevesebb jóindulat várható. (Kérdés, hogy ha az Európán kívüliek, akik eszerint más rasszokat képeznek, ilyen veszélyesek, akkor mért élt Orbán békés szomszédságban Ghaith Pharaonnal, és – tisztán feltételezett genetikai és kulturális alapon , hiszen a nyelvünk nem török –, mit keres az Európán kívüli országokat tömörítő „Türk Tanácsban”.)

Akár tudatos a provokáció, akár (ami kevésbé valószínű) nem, az egyértelmű, kimagyarázhatatlan rasszizmus az európai fősodorban tabu, hosszú évtizedek óta. Már csak azért sem érdemes megtörni, mert indulatosabban elítélhető vétség, mondjuk, a bírósági ügyáthelyezésnél vagy a megyei lapok tulajdonlásának lőrincesítésénél, aminek a megértéséhez mégiscsak kell némi extra helyismeret. Az EU vezető intézményeiben keresik az érveket a magyar kormányzattal szemben – most kapnak egyet ezüsttálcán szervírozva.

A taktika – ha egyáltalán van – hasonlít „az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról” szóló parlamenti határozathoz. Ennek az a lényege, hogy nem szabad bántani Putyint, nem szabad bántani Orbánt, és az EU különben is hülye. Mely nyilatkozatnak biztosan nem az lesz a hatása, hogy nem fogják bántani Orbánt, nem fogják bántani Putyint, és az EU hivatalosan deklarálja önnön hülyeségét. Sem az, hogy a magyar Országgyűlés kívánalmai szerint megvalósítják a határozat 6. pontjában foglalt tizenkét alpontot, köztük azt, hogy a Szerződésekbe bele kell írni Európa keresztény gyökereit és kultúráját mint az integráció alapját (2. alpont), vagyis az Orbán által javasolt ideológiát, miközben ugyancsak bele kell írni „az Európai Bizottság politikai és ideológiai semlegességét” (3. alpont). Már csak azért sem, mert a normális agy – legyen emberi vagy akár fejlettebb gerinces állatoké – nem úgy működik, hogy egymásnak ellentmondó utasításokat próbál teljesíteni.

Mármost mind a parlamenti határozat szövegén, mind a tusványosi beszéden látszik Orbánnak és ötletadóinak a szellemi munkája. Szó se róla, mond butaságokat és nem igaz dolgokat, de a taktikai érzéke az utóbbi években nem hagyta cserben. Akkor hát mi a taktikai értelme, hogy pacekba odavágja „Brüsszelnek”, miszerint hülyének tartja, és hogy szemben áll a Nyugat hetvenhét éve rögzült alapértékeivel, olyan szövegeket tolva, mint 1940 táján a náci vagy náciszimpatizáns vezetők? Orbán nem ostoba, és ezzel nyilván tisztában van. Az előadás más részeiből nem derültek ki a szellemi hanyatlás olyan jelei, mint amilyenekről például Kádár utolsó beszéde tanúskodik.

Mit akart ezzel? Mért beszél olyasmit, aminek a nagy eséllyel várható következménye a kiközösítés meg a jóindulat megtagadása? Nem tudom, hézagosak az információk. Talán ez is olyan eset, hogy évek múlva derül ki a megfejtés egy lelkiismeretes oknyomozónak köszönhetően, részletekkel, amikről most nem tudunk, sőt kikövetkeztetni sem vagyunk képesek.

Első ránézésre: lehet, hogy Orbán mostanra lemondott az uniós pénzekről. És azért is provokál, hogy azt mondhassa majd, emiatt szúrnak ki velünk, nem a demokrácia vagy uniós nyelven, szabvány magyar fordításban a „jogállamiság” hiánya és a moszkovita függőség miatt. Érveket gyárt a saját tábora – nem túl távoli jövőben beélesítendő – EU-gyűlöletéhez. Ha nem jön az ajándék pénz, ha utálnak is minket, és ráadásul elvennék a tanácsbeli vétójogot, eme leghatékonyabb eszközt Putyinnak és Európa más ellenségeinek a szolgálatában, akkor a vállalkozásnak nem érdeke az EU-ban maradni. Mondom, nem tudom; a jóslás nem kenyerem, ez csak egy következtetés hézagos információk alapján.

De az is lehet, hogy több évtizedes tapasztalataiból kiindulva, a nyugati politikusok tohonyaságának és elvtelenségének ismeretében tizenkilencre kér lapot, és ha az véletlenül alsó lesz, azt mondhatja, „Brüsszel” még ezt is megbocsátja neki. (Kiegészítés: az a tény, hogy a külföldön forgalmazott hivatalos angol nyelvű összefoglalóból egyszerűen kihagyták a fajok nem kívánatos keveredéséről szóló kijelentést, azt, amitől a hét végén zengett a magyar nyilvánosság nem cenzúrázott része, arra utal, hogy ezt a szöveget a szónok nem nyugati fogyasztásra szánta, és bízott benne, hogy nem jut el döntéshozó politikusok fülébe.) Lehet, hogy ezúttal téved, és akkora taktikai hibát követ el, mint amekkorának látszik. Lehet, hogy tud valamit, vagy azt hiszi, hogy tud valamit, és így vág bele a játszmába.

Magyarországnak így is, úgy is, amúgy is rossz lesz. Sokkal rosszabb, mintsem bölcselmünk álmodni képes.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.