Ezúttal Somorja ad otthont a Harmónia-díj átadójának

2015. szeptember 10. - 19:40 | Kultúra

Lábszky Olivér énekes-dalszövegíró ötlete alapján a Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díj Polgári Társulás, a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE), a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, a Csemadok Művelődési Intézete, a Csemadok Naszvadi Alapszervezete a Szlovákiai Magyar Műveklődési Intézettel együttműködve 2011-ben megalapította a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjat.

Ezúttal Somorja ad otthont a Harmónia-díj átadójának

A Harmónia-díjak ünnepélyes átadására 2012-ben a Komáromi Jókai Színházban, 2013-ban a dunaszerdahelyi VMK-ban, 2014-ben pedig a kassai Thália Színházban került sor.

A szervezőbizottság, mérlegelve a megrendezés optimális feltételeit, arra az eredményre jutott, hogy a késő téli időpontot őszire cseréli, s a sorrendben negyedik Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj gálaműsorát 2015. október 24-én a somorjai VMK-ban rendezi meg.

A Harmónia Kuratórium 2015-ben is 9 kategóriában oszt ki pénzjutalommal járó díjakat:

  • Harmónia életműdíj
  • A legjobb fiatal énekes, hangszeres muzsikus díja (15-től 25 éves korig)
  • A legjobb énekes, vagy hangszeres muzsikus díja könnyűzene kategóriában (15 éves kortól)
  • A legjobb énekes, vagy hangszeres muzsikus díja hagyományőrző népművészet kategóriában (15 éves kortól)
  • A legjobb szólista, kórus, vagy zenekar díja komolyzene kategóriában
  • A legjobb szólista, illetve zenekar díja világzene, dzsessz, vagy megzenésített vers kategóriában
  • A legjobb éneklőcsoport, vagy zenekar díja hagyományőrző népművészet kategóriában
  • A legjobb zenekar, csoport díja könnyűzene kategóriában
  • Az év dala (2011 – 2014)

A Harmónia-díj alapítói várják a magánszemélyek, a szlovákiai magyar kulturális és nonprofit szervezetek jelöléseit, melyek alapján a szakmai kuratórium döntést hoz. Minden magánszemély és szervezet bármelyik kategóriában több jelöltet is javasolhat, de természetesen nem szükséges minden kategóriában jelöltet nevezni. A javaslatot tevő köteles minimum 500 karakterben mellékelni a jelölt életrajzát és szakmailag megindokolni a felterjesztést (a legjobb zenekar díjánál minimum 5 saját szerzeményt kell mellékelnie a nevezőnek).

A jelöléseket kizárólag elektronikus úton, a www.harmoniadij.sk/jeloles oldalon megtalálható jelölési lap kitöltésével fogadják el.

Énekesek, szólisták és muzsikusok esetében a jelölt csak magyar nemzetiségű és szlovák állampolgár lehet. Zenekarok, együttesek, csoportok, csapatok esetében a tagok döntő többségének magyar nemzetiségűnek és szlovák állampolgárnak, székhelyüknek pedig a Szlovák Köztársaság területén kell lennie.

Az év dala kategóriában az utóbbi 3 év felvételei nevezhetők, azaz bizonyíthatóan a 2011. január 1-je és 2014. december 31. között megjelent hivatalos (jogvédett) hanghordozók felvételei.

A jelöléseket a magánszemélyek, a szlovákiai magyar kulturális és nonprofit szervezetek (akár határon túlról is) 2015. október 10-ig tehetik meg elektronikus úton a www.harmoniadij.sk oldalon megtalálható jelölési lapon. A kategóriák jelöltjei közül az öt-öt, legtöbb pontszámot elért, díjra felterjesztett jelölt nevét az alapítók egy héttel az ünnepélyes díjátadó előtt hivatalosan nyilvánosságra hozzák. (A kategóriák győztesei saját kategóriájukban legközelebb csak három év múlva jelölhetők újra, kivétel ez alól Az év dala kategória, ahol a legutóbb döntőbe került dal már nem jelölhető újra, az előadó viszont más szerzeménnyel ismét jelölhető.) A jelöltek közül a 3 legtöbb szavazatot kapott jelölt meghívást kap a díjátadó gálára, ahol a kategóriák nyertesei átvehetik a Harmónia 2015 valamelyik díját (Reicher György gútai díszműkovács iparművész munkája), az alapítók és a szakmai kuratórium elnökének kézjegyével ellátott díszoklevelet és a pénzjutalmat. A szakmai kuratórium tagjai a kategóriák jelöltjei közül titkos szavazással választják ki a díjazásra érdemeseket, s a díjazottak névsora természetesen csak a díjátadó gálán derül ki. Az életműdíjra esélyesek neve a félreértések elkerülése végett nem lesz nyilvános, csak a győztest hirdetik ki.

Az alapítók által felkért Harmónia Kuratórium a kategóriánkénti jelölteket véleményezi, pontozza, s ez alapján hozza meg döntését. A díjra általa leginkább érdemes jelöltnek 5 pontot ad, s lineárisan lefelé 1-ig pontozza a többi jelöltet. A kuratóriumi tagok összesített pontjai alapján alakul ki a végeredmény. Holtverseny esetén a kuratóriumi tagok a második fordulóban már csak az általuk vélt legjobbat jelölik meg.

A jelölési eljárás szabályszerű lefolytatását úgy garantálják, hogy megőrzik a dokumentumokat, és szükség esetén utólag ellenőrizhető a végeredmény. A szavazás lefolyását és annak végeredményét a kuratóriumi tagok felkérése alapján ellenőr is megvizsgálja. A bizottság tagjai az alapítók által pontosan megjelölt határidőig adhatják le szavazataikat. A határidő leteltekor az alapítók összesítik a beérkezett szavazatokat. A határidő letelte után beérkező, vagy a hiányosan kitöltött jelölések érvénytelenek.

A Harmónia-díj alapítóinak minden évben, legkésőbb két hónappal a következő Harmónia-díj dátuma előtt joguk van módosítani a kategóriák meghatározását és számát. Az alapítók hagyják jóvá a szabályzatot, a gálaest programját, valamint a meghívottak listáját.

(-lager-)