FA Kupa - A Manchester City az első triplázó angol csapat

2019. május 19. - 08:19 | Sport

A Premier League és a Ligakupa megnyerése után az angol FA Kupát is elhódította a Manchester City labdarúgócsapata, amely a sorozat szombati döntőjében 6-0-ra győzte le a Watfordot. Josep Guardiola tanítványai ezzel sporttörténelmet írtak: a City lett az első olyan csapat, amely triplázni tudott Angliában.

FA Kupa - A Manchester City az első triplázó angol csapat
Fotó: TASR

A londoni Wembley Stadionban rendezett finálé során végig a City irányított, a félidőben David Silva és Raheem Sterling góljaival már 2-0-ra vezetett, a második játékrészben pedig Kevin De Bruyne, Gabriel Jesus, majd Sterling kétszer is betalált, fölényessé téve ezzel a manchesteri együttes sikerét. A City 2011 után nyert ismét FA Kupát, s története során hatodszor diadalmaskodott a sorozatban.

Duplázni, azaz a bajnoki cím mellett valamelyik kupasorozatot is megnyerni, korábban kilenc csapatnak is sikerült, 2014-ben és tavaly épp a Manchester Citynek. Rajtuk kívül városi riválisuk, a Manchester United, valamint a Chelsea, az Arsenal, a Liverpool, a Tottenham, a Nottingham Forest, az Aston Villa és a Preston North End is tudott duplázni.


MTI