A fagyasztott húst se hagyta hátra a szerdahelyi betörő

2015. október 5. - 18:57 | Régió

Rendőrségi hírmorzsák a Dunaszerdahelyi járásból.

Három évig terjedő szabadságvesztés fenyeget egy 34 éves bősi fiatalembert, aki nem fizette ki az alkalmazottjának közel 700 euró bérét a tavaly szeptemberi hónapért. A munkáltatónak egyébként megvolt az anyagi kerete erre, mégsem fizetett, ezért állítják bíróság elé.

Eztúttal egy 36 éves bogyaréti (Komáromi járás) férfit kaptak el a rendőrök droggal. Egy beforrasztott végű fecskendőben és egy alufóliatasakban tartotta a pervitint (metamfetamin), melyet a rendőrök lefoglaltak, majd lemértek. A mennyiség 21 egyszeri adagra elegendő, ezért pedig öt évig terjedő börtönbüntetést róhatnak ki rá.

Egy 29 éves fiatalembert gyanúsít azzal a rendőrség, hogy kipakolt egy garázst Dunaszerdahelyen. Egy családi ház udvarára tört be, majd feltörte a garázskaput, bentről pedig elemelt, amit bírt. Szerszámokat, biciklit, fagyasztott húst. A kár közel ezer euró, a kiszabható büntetés pedig a betöréses lopásért két évig terjedő szabadságvesztés.

Mattrészeg sofőrt állítottak meg a rendőrök Nagymegyeren. A 31 éves szenci fiatalember alkoholszintje nem kevesebb, mint 2,74 ezrelék volt elsőre, 2,63 ezrelék pedig negyedórával később.

Rajta kívül bajba került az a 23 éves hegyétei fiatalember is, akit Dunaszerdahelyen csíptek fülön 1,40 ezrelék alkoholszinttel, továbbá Felsővámosról egy 30 éves férfi, aki ugyancsak Dunaszerdahelyre merészkedett 1,79 ezrelékkel.

Mindhármójuk esetében büntetőeljárás indult ittas vezetéssel történő veszélyeztetés ügyében, ami bűncselekménynek számít egy ezrelék feletti alkoholszint esetén.

A Paramétert Balogh Sabina, a Járási Rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatta az egyes esetekről.

-para-

Címkék: krimi, bűnügy, rendőrség