Farkasok tartják rettegésben a falut

2018. november 3. - 17:44 | Régió

Háziállatokra támadtak a farkasok néhány árvai községben.

Beňadovo és Mútne községben (Námestovoi járás) is megjelentek farkasok az elmúlt hetekben. A helyiek elmondása szerint megtámadták haszonállataikat az éjszaka folyamán, mindössze kétszáz méterre a családi házaktól.

A helyi szövetkezet vezetője elmondta, az egyik tehénnek az egész combját kitépték. Jana Špitálová zootechnikus szerint vagy egyedül volt a farkas, vagy valaki megzavarta őket, ezért nem vitték el a haszonállat megcsonkított tetemét.

A helyiek féltik az állataikat, ugyanis attól tartanak, hogy a farkasok visszatérnek, a területen ráadásul az utóbbi időben a medvék is elszaporodtak.

Húsz kilométerre a lengyel határtól egyébként az egész év folyamán tilos farkasra vadászni. A javaslat Lengyelországból származik, ott ugyanis védett állatnak számít a farkas.


(noviny.sk)

Címkék: farkas, község, lakosok