Februárig megteremtené az egységet a szlovákiai magyar politikában az MKP új elnöke, Forró Krisztián

2020. július 18. - 19:56 | Belföld

Forró Krisztiánt választotta a Magyar Közösség Pártja farnadi kongresszusa a párt elnökévé. Az Országos Tanács elnöke Köpöncei Péter, Palást polgármestere lett. A szűkebb vezetésbe került, vagyis alelnökké választotta a közgyűlés Berényi Józsefet, Farkas Ivánt és Cziprusz Zoltánt. A kongresszuson készült percről-percre tudósításunkat itt találják.

Februárig megteremtené az egységet a szlovákiai magyar politikában az MKP új elnöke, Forró Krisztián
Fotók: Cséfalvay Á. András - További felvételekért kattints!

„Tömeges lemondással" indult az MKP tisztújító kongresszusa, a járási konferenciák jelöltjei sorra léptek vissza, pedig szombaton reggel még úgy nézett ki, hogy rekordszámú jelölt közül választhat a közel 200 küldött. A járási konferenciák hét embert jelöltek – Bárdos Gyulát, Becse Norbertet, Berényi Józsefet, Cziprusz Zoltánt, Forró Krisztiánt, Őry Pétert és Papp Sándort. Bárdos már korábban bejelentette, hogy nem indul, ezt megerősítette a kongresszuson is, Berényi pedig rögtön a kongresszus elején tette ezt meg. Becse Norbert ugyancsak visszalépett, ő Forró Krisztián elnökké választását támogatta.

Cziprusz kétszer szólalt fel, első alkalommal még megerősítette indulását, ismertette elképzeléseit, az összes jelölt bemutatkozása után azonban másodszor is szót kért, és bejelentette, hogy nem indul az elnöki posztért.

A kalondai Papp Sándor hosszú beszéd után vonta vissza jelöltségét, igaz, ezt formálisan ahhoz kötötte, hogy a párt hozzon létre az ő vezetésével egy „nemzetstratégiai tanácsot”. Horváth Árpád ülésvezető azonban erről nem szavaztatta meg a küldötteket, Papp pedig nem tiltakozott.

Forró nyert

A megmaradt két jelölt, Forró Krisztián és Őry Péter közül végül az első kapta a több szavazatot, a kongresszus 114:76 arányban választotta meg Forrót pártelnöknek.

A két jelölt között a kongresszuson elhangzottak alapján inkább csak hangsúlyeltolódások tapasztalhatóak: Őry hangsúlyozottabban támogatta a magyar egység létrehozását mindenki bevonásával, míg az egységre Forró szerint is szükség van, de ő ezt a partnerek kompromisszumkészségétől teszi függővé. Ennek ellenére azt állítja, hogy február végéig, vagyis a népszámlálásig szeretné megteremteni az egységet.

Komárom elvesztette az OT-elnöki posztot

Az elnök megválasztása után az országos tanács elnökének megválasztása volt a programon, ami viszont meglepő eredményt hozott. Háttérinformációk alapján ezt a posztot a Komáromi járás jelöltjének, Becse Norbertnek ígérte a frissen megválasztott pártelnök, a küldöttek előtt is őt javasolta az OT-elnöki posztra. A kongresszus végül erre a posztra is csak két jelölt közül választhatott, miután Furik Csaba kisgéresi polgármester, Őry Péter, Berényi József és Cziprusz Zoltán is visszaléptek a jelöltségtől. Becse Norbert és Köpöncei Péter közül a küldöttek – Forró Krisztián javaslata ellenére – Köpönceit választották az OT élére. „Ez is bizonyítja, hogy pártunk egy demokratikus párt” - kommentálta a döntést Forró Krisztián. – Én hiszem, hogy Köpöncey Péterrel jó párost fogunk alkotni.”

13 tagú elnökség

Az elnökség további tagjainak megválasztása előtt módosítani kellett az alapszabályt, mivel szűkebb, kisebb létszámú elnökséget javasoltak. A 17 tagú elnökséget végül csak 13 tagúra sikerült lefaragni, pedig kezdetben 9 tagút elnökségről is szó volt. A testületnek az elnök és az OT-elnök még 11 tagja lesz: ebből három alelnök és nyolc egyszerű elnökségi tag.

Berényi, Farkas, Cziprusz

Az alelnökökre már csak a megválasztott pártelnök tehetett javaslatot, aki Berényi Józsefet javasolta az általános, politikai alelnöki posztra, Farkas Ivánt a szakmai alelnöki posztra és Cziprusz Zoltánt a szervezési alelnöki posztra. A küldöttek mindhármukat mintegy 120 vokssal választották meg.

- lpj -